-
Az első győzelem
Az első hazai bajnoki mérkőzésén a Volán már az első harmadban is mezőnyfölényben játszott, majd a meccs felénél Erdély, Berger és Gaunce rövid időn belül betalált. A záró harmad elején Hári fórban volt eredményes, így a magyar szuperkupa-győztes két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyen áll.Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)
2024.09.27. -
Európában az Alba!
A FIBA Európa-kupa selejtező második meccsén Fehérváron fogadta a BC Prievidza csapatát az Alba és nem kis feladat várt rá, hiszen 17 pontos hátrányt kellett ledolgoznia. A harmadik negyedben már 25 pont volt a fehérvári előny, a Prievidza viszont félelmetes utolsó negyedet produkált, így óriási izgalmak közepette jutott tovább az Alba.Alba Fehérvár - BC Prievidza 104-84
2024.09.27. -
Irány a Bregyó!
Az Európai Sporthét alkalmából családi sportnapot szervezett az ARAK a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban. Szintén ezen a napon elindult a Cerbona Futóklub is, amelyen a félmaratonra készülhetnek a sportszeretők.
2024.09.27. -
Nemzetközi sakkverseny
Nemzetközi sakkversenynek ad otthont Székesfehérvár, amelyre érkeztek egyebek mellett Dániából és Szlovéniából is. A négynapos megmérettetés legjobbjai értékes nyereménnyel gazdagodnak.
2024.09.27.
Szeptembertől újra Nyitott Tornatermek és ingyenes nordic walking foglalkozások
Az országosan egyedülálló Nyitott Tornatermek program szeptembertől 25 helyszínen 22 féle sportolási lehetőséget kínál a város iskoláinak tornatermeiben és közösségi házaiban.
Újdonság lesz a tartásjavító torna 12-18 éveseknek hétfőnként a Széna téri Általános Iskolában és a kézilabda keddenként a Vasvári Pál Általános Iskolában. A felújítás után újranyitó Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tornatermében szintén lesz sportolás keddenként, csütörtökönként és péntekenként, illetve szeptemberben hétvégi napokon is mozoghatunk több helyszínen. A Nyitott Tornatermek program az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak ajánlott.
Szintén elindulnak a díjmentes nordic walking
A díjmentes séták immár 16 helyszínről indulnak, melyek közé újdonságként bekerültek a Rácbánya-tanösvény sétányai. A nordic walkingot életkortól és nemtől függetlenül bárki végezheti, nem kell hozzá speciális előképzettség, nem terheli túl az mozgásszerveket, nem okoz izomlázat és ízületi fájdalmat. Hatékonyabb a botok nélküli sétánál, jó hatással van a szív- és érrendszerre, az anyagcserére, a mozgásszervekre, a hormonháztartásra és az immunrendszerre. Székesfehérváron sokan igénybe veszik, így komoly közösségépítő hatása is van. A gyalogláshoz szükséges botokat ingyenesen biztosítják.
A díjmentes sportprogramok Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.