-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Szerencsehozó Lencse január elsején délután kettőkor az Alba Pláza előtt
Január 1-jén, kedden délután kettő órakor kezdődik a "Szerencsehozó Lencséből" készült főzelék kínálása a 2013-as Szent István Emlékév programjaként az Alba Pláza előtt. Az újév első napján a bőséget, gazdagságot hozó étkek között a legfőbb a lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel. Mindezek között a leghagyományosabb a lencse, ami szinte minden családban készül, ha máskor nem is, de ilyenkor biztosan.
2012.12.31. 09:32 |
Január 1-jén, kedden délután kettő órakor kezdődik a "Szerencsehozó Lencséből" készült főzelék kínálása a 2013-as Szent István Emlékév programjaként. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban fő a szerencsehozó étel az Alba Plaza Palotai út felőli bejáratánál. A programon Vargha Tamás államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Székesfehérvár alpolgármesterei és a képviselőtestület több tagja részt vesz.
A bőséget, gazdagságot hozó étkek között a legfőbb a lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel, a malac és a káposzta. Utóbbi nem csak a másnapos gyomor nyugtatása miatt nem maradhat ki a menüből, hanem sok levele miatt bőségváró étel a néphit szerint. Mindezek között a leghagyományosabb a lencse, ami szinte minden családban készül, ha máskor nem is, de ilyenkor biztosan. Elsősorban főzelékként fogyasztjuk, pedig sok más finomság is készülhet belőle.