Színes anyák napi fotópontok Székesfehérvár több pontján

Május első vasárnapján az édesanyákat, nagy- és dédmamákat köszöntik a gyerekek, unokák, dédunokák. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ meglepetéssel készül az alkalomra: a belvárosban és az intézmény házai előtt az ünnephez illő módon díszített helyszíneket találnak, ahol fotókat készíthetnek a szeretteikkel – szeretteiknek.
2021.04.30. 20:31 |
Színes anyák napi fotópontok Székesfehérvár több pontján

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) is meglepetéssel készül anyák napjára. 

Az anyákat a világ minden táján ünneplik, de mindenütt más-más időpontban. Magyarországon hagyományosan május első vasárnapján – ebben az évben május 2-án – köszöntjük az édesanyákat, mamákat, nagyikat, dédmamákat, kereszt-, pót- és nevelőanyákat. A hagyomány már majdnem száz évre tekint vissza itthon: Magyarországon először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt rendezett ünnepséget ebből az alkalomból, három évvel később pedig egy miniszteri rendeletnek köszönhetően az iskolai ünnepélyek közé is bekerült az anyák napja. A vírushelyzet miatt idén a szokott óvodai, iskolai programok sajnos elmaradnak, és talán a családi köszöntők is visszafogottabbak lesznek, de az anyák napjáról biztosan nem feledkezik meg senki: egy csokor virág, egy kedves dal vagy vers, egy szép rajz ebben az évben is eljut majd azokhoz, akik felnevelték vagy éppen most nevelik a fiatalabb generációkat.

A belvárosban, valamint az intézmény házai előtt – a Csónakázó-tónál található központnál, az Öreghegyi Közösségi Ház előtti területen és a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarhoz közeli úton – alakítanak ki olyan, az alkalomhoz illő fotópontokat, ahol az arra járók fényképeket készíthetnek szeretteikkel, vagy legalábbis mosolyra derülhetnek, ha elhaladnak az installáció előtt. A belvárosban a Városház téren például egy virágokkal díszített, rögzített hintára ülhetnek le, a Virágóránál tarka madársereggel és virágos oszlopokkal színesítik a füves területet, a központi épületnél, az Öreghegyen és a Szárazréten pedig madarak és szívecskék várják majd mindazokat, akik fotókon is szeretnék megörökíteni az idei anyák napja emlékét.

Az anyák napi összeállítást a Városház téren április 30. és május 7. között, a többi helyszínen április 30. és május 3. között láthatják és használhatják majd az érdeklődők. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzanak a díszekre, óvják a kihelyezett installációkat, hogy minél több embernek szerezhessenek örömöt ezeken a napokon.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.