-
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Csángó est Székesfehérváron
Három év kihagyás után, idén ismét lesz csángó est Székesfehérváron. Augusztus 7-én a csángó kultúra követeinek legfiatalabb generációja, a Pusztinai Kakasok hagyományőrző zenekar látogat el a Városháza Dísztermébe.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Színház, néptánc, balett és opera egy csokorban – már kapható az új az Ars Regia bérlet
![Színház, néptánc, balett és opera egy csokorban – már kapható az új az Ars Regia bérlet](/_upload/images/news/79984/arsregia.jpg)
Az Ars Regia bérlet megvásárolható a Vörösmarty Színház honlapján keresztül.
Az Ars Regia bérlet az előző évadhoz hasonló keretek között jött létre, és a Vörösmarty Színház, az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint a Székesfehérvári Balett Színház egy-egy produkcióját tartalmazza, melyeket a teátrum nagyszínpadán mutatnak be.
Az Ars Regia bérlet műsora:
2024. október 27., vasárnap 19:00 óra Vörösmarty Színház
Ne most, drágám! – vígjáték, amely egy szerelmi sokszög bonyodalmakkal teli történetét tárja elénk
2024. december 1., vasárnap 19:00 óra - Alba Regia Táncegyüttes
Örökül kaptuk, örökül adjuk..." – az elmúlt évek legsikeresebb produkciót mutatják be.
2025. január 26., vasárnap 19:00 óra - Székesfehérvári Balett Színház
Parádé című kortárs balett előadás, amely egy életérzést fogalmaz meg a táncszínház nyelvén. A bemutató a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház együttműködése révén jött létre.
2025. március 10., hétfő 19:00 óra - Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Cosi Fan Tutte – Mozart vígoperára, amely a szerelem és a női hűség érzékeny témáját járja körül.