-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Szoros küzdelemben szenvedett vereséget a Fehérvár Rugby Club a bajnoki rajton
A nyári pihenő után a Fehérvár Rugby Club-nak is elkezdődött az új szezon a hétvégén. Gyolcsos Ferenc együttese szombaton játszotta első bajnoki találkozóját a Velencei Vikingek ellen a dinnyési pályán. A szakadó esőben lejátszott összecsapás végig szoros küzdelmet és látványos megmozdulásokat hozott. A mérkőzés végén a velenceiek örülhettek, hiszen 17-15-re győztek. A fehérváriak teljesítménye azonban bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.
2013.09.15. 14:14 |
A nyári pihenő után a Fehérvár Rugby Club-nak is elkezdődött az új szezon a hétvégén. Gyolcsos Ferenc együttese szombaton játszotta első bajnoki találkozóját a Velencei Vikingek ellen a dinnyési pályán. A szakadó esőben lejátszott összecsapás végig szoros küzdelmet és látványos megmozdulásokat hozott. A mérkőzés végén a velenceiek örülhettek, hiszen 17-15-re győztek. A fehérváriak teljesítménye azonban bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/rugby2.jpg)
Egy minden szempontból élvezetes mérkőzésen maradt alul Gyolcsos Ferenc együttese 17-15-re a Velencei Vikingekkel szemben a bajnoki rajton.
Remek nyári alapozás után önbizalommal telve várta az első osztály bajnoki rajtját a Fehérvár Rugby Club. Gyolcsos Ferenc csapata a Velencei Vikingek ellen vendégeskedett Dinnyésen. A szakadó esőben lejátszott szombati találkozón az FRC villámrajtot vett: a mérkőzés első célját Wollek Gábor szerezte, 0-5. A fehérváriak lendülete ezután is kitartott, és a Gödöllőről frissen igazolt Szalai Mátyás újabb célt ért el, 0-10. Az első játékrész vége azonban sajnos a velenceieké volt, és gyorsan 10-10-re módosították az eredményt. Szünetben tehát egálban mehettek pihenőre a csapatok.
A második félidőben kőkemény, bár eredménytelen küzdelmet vívtak egymással a rögbisek az egyre csak ömlő esőben. Tíz perccel a meccs lefújása előtt Bobrovnicki Péter újra vezetést szerzett az FRC-nek, 10-15. A Velencei Vikingek viszont nem adták fel a küzdelmet, és a hátralévő időben előbb célt értek el (15-15), majd a jutalom rúgással meg is nyerték a találkozót 17-15-re.