-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Szurkolóival közösen ünnepelte a bajnoki ezüstöt az Arconic-Alba Fehérvár a Városházán
Székesfehérvár polgármestere, a klub vezetősége és a Dísztermet megtöltő szurkolók ünnepelték közösen a csapatot.
A most zárult bajnokság után rövid pihenő következik, majd elkezdődik az „építkezés” és a felkészülés a következő szezonra, valamint a BL-küzdelmekre. A cél, hogy a jól összeforrott keretet minél teljesebben együtt tartsák, és az elmúlt időszak „sormintáját” folytatva egy még fényesebb érem megszerzéséért kezdjenek el dolgozni.
A város jelképénél, az Országalmánál gyülekeztek pünkösdhétfőn estefelé az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatának tagjai. Egy közös csoportkép készült, majd a Városházán folytatódott a köszöntés.
„A legfontosabb üzenetet úgy foglalnám össze: szívből gratulálunk!” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András polgármester, megköszönve a szezonban nyújtott teljesítményt. „Nagyszerű év volt, egy nagyon nehéz bajnokság végén vagyunk, amikor óriásit küzdöttetek. Az utolsó tizenöt mérkőzés különösen fantasztikus volt. Jól összeállt és nagyon szerethető is volt ez az együttes – a szurkolók is ezt mondják. Számunkra ti vagytok a bajnokok! Nagyon sok embernek okoztatok örömet az elmúlt hónapokban, hetekben és napokban.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, aki Alejandro Zubillaga Jimenez vezetőedzőnek is köszönetet mondott, hiszen – mint fogalmazott – nehéz helyzetben vette át a csapatot, és közösen fantasztikus teljesítményt nyújtva értek oda a döntőbe. Azt kívánta, hogy amennyire ez a versenysportban lehetséges, maradjon együtt a csapat, és együtt küzdjön jövőre, hogy a „sormintát” folytathassák: „hiszen volt bronzérem, most ezüstérem, ezután pedig az aranyérem következik. Reméljük, erre nem kell olyan sokat várni. Hajrá, Alba!”
Balássi Imre klubelnök is köszönetet mondott a csapatnak, a szakmai stábnak és a város önkormányzatának is. Majd jelképesen a vasárnap este átvett bajnoki ezüstérmekből egyet-egyet átadott dr. Cser-Palkovics András polgármesternek és Mészáros Attila alpolgármesternek.
Közös ünneplésre hívták ma estére a szurkolókat, akik szép számmal érkeztek, a Városháza zsúfolásig megtelt Dísztermében hangzott fel a taps, ünnepelve az Arconic-Alba Fehérvárt.
Élve a felkínált lehetőséggel, számos kérdés is érkezett a szurkolóktól, amelyekre felváltva válaszolt a klubelnök, klub ügyvezetője, a csapat vezetőedzője és Vojvoda Dávid csapatkapitány, valamint Székesfehérvár polgármestere is bekapcsolódott a válaszadásba.
Simon Balázs ügyvezető elmondta, hogy egy rövid szünet után már azon lesznek, hogy a magyar játékosokkal minél előbb megállapodjanak, és utána a hiányzó posztokra igazoljanak, megerősítve a csapatot. A nemzetközi kupaszereplés kivívásával kétfrontos küzdelemre készülnek, így úgy alakítják majd ki a keretet, hogy bírják azt a terhelést, amit a heti két meccs és a rengeteg utazás jelent. Simon Balázs kiemelte, hogy a prioritást mindenképpen a magyar bajnokság jelenti majd a következő szezonban.
A külföldi játékosok megtartására vonatkozó kérdésre válaszolva Simon Balázs elmondta, hogy a magyar bajnokság más helyzetben van, mint a német, francia vagy olasz bajnokságok, sokszor a külföldi játékosok arra használják a Magyarországon töltött időt, hogy megmutassák magukat Európában és utána továbblépjenek. Szólt arról is, hogy a csapat jó úton jár, és olyan összekovácsolódott, egységes társaság lett az Alba, amit szeretnének egyben tartani, és ebbe természetesen beletartoznak a külföldi játékosok is.
A szurkolók kérdeztek a csarnok bővítéséről és a fiatal magyar tehetségek megtartásáról is. Az infrastruktúrára vonatkozó kérdésekre válaszolva dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az Alba Aréna építése várhatóan december 28-ig befejeződik, ekkor kezdődik az engedélyeztetés – ez dönti majd el, mikor lehet átadni a csarnokot, ami kosárlabdára is átalakítható lesz, és ebben a sportágban 8200 férőhelyes. Azt kívánta a csapatnak, hogy egyszer ennyi néző befogadására is szükség legyen. Elmondta, hogy final four-tól kezdve sokféle eseményt lehetne ebben a csarnokban megrendezni, jelenleg azonban az Alba Regia Sportcsarnok fejlesztése is napirenden van, amire a BL-szereplés miatt van szükség. Merthogy az ezüstérem BL-szereplést is jelent, és ehhez a város a szükséges támogatással biztosítani fogja a lehetőséget a csapatnak.
A polgármester szólt arról is, hogy az energiaárak nagy kihívást jelentenek, számos fejlesztésre kerül sor a következő hetekben-hónapokban, ami jelentős energiamegtakarítást eredményez majd a csarnokban.
Balássi Imre klubelnök megerősítette, hogy a csarnok jelenleg nem felel meg a BL- követelményeknek, így nyáron jelentős fejlesztés történik. Áthelyezik a tévékamerákat kiszolgáló egységet, és új beléptetőrendszer is lesz. Hozzátette, hogy a Gáz utcai csarnokot a lehető legmagasabb műszaki színvonalon szeretnék átalakítani, lesz napkollektor, és olyan tárolókapacitást építenek ki, hogy szükség esetén le tudnak kapcsolódni az E.ON hálózatáról is.
A fiatal tehetségek megtartása vonatkozó kérdésre válaszolva Balássi Imre megjegyezte, hogy nehéz az eredményességet a fiatal tehetségek beépítésével ötvözni, és gyakran nem anyagi okokból igazolnak el a fiatalok. A cél minden esetre az lesz, hogy olyan szerethető csapat legyen az Alba, ami jövőre is olyan kosárlabda-lázat okoz a városban, amit átélhettünk az előző hetekben.
Alejandro Zubillaga Jimenez vezetőedző kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy ha az idény korábbi szakaszában valaki azt mondja, hogy a bajnoki címért harcol majd a csapat az utolsó meccseken, mindenki boldogan kiegyezett volna vele. Most, az ezüstérem után előre kell tekinteni, minden egyes játékosnak fejlődnie kell egyénileg is, csapatszinten pedig meg kell próbálni még előrébb lépni a következő szezonban.