-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Szurkolóival ünnepelte az idénykezdést a Sapa Fehérvár AV19
Augusztus 10-én a SAPA Fehérvár AV 19 szurkolói a klubbal közösen nagyszabású rendezvénnyel nyitották meg a csapat 2013- 14-es szezonját. A fehérvári klub hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Fan Fesztet abban bízva, hogy ezentúl minden évben a szurkolókkal együtt ünneplik majd a csapatunk jégre lépésének első pillanatát.
2013.08.10. 17:28 |
Augusztus 10-én a SAPA Fehérvár AV 19 szurkolói a klubbal közösen nagyszabású rendezvénnyel nyitották meg a csapat 2013-14-es szezonját. A fehérvári klub hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az Fan Fesztet abban bízva, hogy ezentúl minden évben a szurkolókkal együtt ünneplik majd a csapatunk jégre lépésének első pillanatát.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/augusztus/sapa1.jpg)
A Pasa Kebab/Nagymama konyhája háromszáz adag paprikás krumplit főzött a helyszínen, akinek pedig kedve volt a közös bográcsozáshoz, a parkoló hátsó részén kialakított főzőhelyen bárkinek megmutathatta a főzőtudományát.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/augusztus/sapa2.jpg)
A Fan Feszten állandó programok várták az érdeklődőket. A családokra, gyermekekre gondolva kézműves foglalkozást, jégkorongos rajzversenyt, aszfaltrajz versenyt és a csarnokban kincskereső versenyt tartottak, a pavilonoknál pedig a szurkolók folyamatos kvízjátékkal tesztelhették jégkorongos ismereteiket.
A parkoló hűtőház felöli részén floorball pályát építettek és rögtönzött mini kupát tartottak. Bárki jelentkezhetett, aki kedvet érzett magában, hogy kipróbálja a jégkorong testvérsportját.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/augusztus/sapa3.jpg)
A szurkolói napot a SAPA Fehérvár AV 19 és az Érsekújvár csapatának edzőmérkőzése zárta.