-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Tájékoztató fórum a közfoglalkoztatási programokról
A közterületek karbantartása, rendbetétele, ápolása, gondozása, parlagfű-mentesítése kiemelt feladat. Ezen programok elsődleges munkaerő-piaci célcsoportja a halmozottan hátrányban lévő foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskeresési vagy szociális ellátásra nem jogosult álláskeresők (kiemelten a megváltozott munkaképességűek, a hajléktalanok és a roma nemzetiségű álláskeresők).
2013.02.14. 17:31 |
A megye valamennyi települési önkormányzata számára szervezett tájékoztató fórumot a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a 2013. évi közfoglalkoztatási programok megvalósításával kapcsolatban. Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott elemzését követően a járási munkaügyi kirendeltségek vezetői értékelték a tavalyi közfoglalkoztatási programok eredményeit, majd a 2013. évi közfoglalkoztatási programok alapelveiről, változásairól hallhattak előadást a résztvevők
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/kozf01.jpg)
A Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében február 14-én rendezett eseményt dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott nyitotta meg. Hangsúlyozta: kiemelt cél, hogy a tavalyi évhez hasonlóan minél szélesebb körben segítsék a hátrányos helyzetben lévő embereket visszakerülni a munka világába. Ezt követően Buday Attila, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója köszöntötte a Fejér megyei települések önkormányzatai képviseletében megjelenteket. A járási munkaügyi kirendeltségek részéről a kirendeltség-vezetők röviden értékelték a 2012. évi közfoglalkoztatási programok eredményeit - a foglalkoztatási létszámadatok és a leosztott források tükrében.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/junius/arok02.jpg)
A tapasztalatok alapján összességében megállapítható, hogy a 2012-ben megvalósított közfoglalkoztatási programok révén a Foglalkoztatást Helyettesítő Támogatásban részesülő ügyfeleknek a rendszeres napi munkába való visszavezetése eredményesnek bizonyult. A kirendeltségek előadássorozatát követő napirendi pontban a Munkaügyi Központ közfoglalkoztatásért felelős igazgató-helyettese, Varga Gábor tájékoztatta a résztvevőket: polgármestereket, jegyzőket, járási hivatalvezetőket a 2013. évi közfoglalkoztatási programok alapelveiről, változásairól és ismertette a közfoglalkoztatási programok főbb területeit.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/junius/arok03.jpg)
A közfoglalkoztatási programok segítségével a települések képesek önfenntartó, hatékony és értékteremtő közfoglalkoztatási megoldásokat kialakítani. A programok közösségformáló hatásúak, élhetőbbé, lakhatóbbá teszik a településeket, azok közvetlen környékét, növelik a lakosság szubjektív biztonságérzetét, és napi munkát jelentenek az abban résztvevőknek. A közfoglalkoztatás keretében a településkép javítása és fenntartása így folyamatosan biztosítható.
A közterületek karbantartása, rendbetétele, ápolása, gondozása, parlagfű-mentesítése kiemelt feladat. Ezen programok elsődleges munkaerő-piaci célcsoportja a halmozottan hátrányban lévő foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskeresési vagy szociális ellátásra nem jogosult álláskeresők (kiemelten a megváltozott munkaképességűek, a hajléktalanok, a roma nemzetiségű álláskeresők). Az igazgatóhelyettes ismertette a közfoglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok 2013. január 1-jén hatályba lépett változásait, a decentralizálás alapelveit, valamint a rendelkezésre álló forrás felosztási elveit. Ezen közfoglalkoztatási források leosztását követően az önkormányzatoknak lehetőségük nyílik a jogszabály szerinti „hosszabb időtartamú” közfoglalkoztatási programok azonnali indítására.
Közfoglalkoztatás Székesfehérvár Városgondnokságán
Közfoglalkoztatás Székesfehérvár Városgondnokságán