Tallózás az irodalomban - a "tudós tanárember" első kötete

 Telt ház előtt mutatták be Román Károly Tallózás az irodalomban című kötetét a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai székházában. A könyvben olvashatunk Takács Imréről, Sobor Antalról, Fodor Andrásról és számos költőről, íróról. Olyanokról is, akik nem éppen régiónkhoz kötődnek, például az Egyesült Államokból hazatelepült Bitó László bibliaregényeiről is kaphatunk értelmezést.
2014.09.30. 08:26 |
Telt ház előtt mutatták be Román Károly Tallózás az irodalomban című kötetét a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai székházában. A szerzővel Péntek Imre költő beszélgetett az irodalomtörténeti és kritikai gyűjteményről.
 
A közérthető irodalomközvetítésben rejlik Román Károly kötetének ereje - fogalmazott Péntek Imre, aki felidézte, hogy Csanádi Imre születésnapi köszöntőjénél hallotta először beszélni az irodalomtörténészt a hetvenes években. Szavai szerint már akkor is felkeltette figyelmét az autentikus és szakmailag hiteles megnyilatkozás. Román Károly közel fél évszázada meghatározó alakja Székesfehérvár és Fejér megye irodalmi életének. Barátai és ismerősei már évtizedek óta unszolják, hogy jelentesse meg értekezéseit, alkalmi beszédeit kötetbe rendezve. Azonban Román Károly a saját maga által felállított belső metrumnak engedve bocsátotta útjára első átfogó könyvét. Ennek köszönhetően hiteles képet kaphatunk a dunántúli régió elmúlt évtizedeinek irodalmi életéről és kiemelkedő alakjairól.
 
A Tallózás az irodalomban című kötetet Pomogáts Béla baráti sorai ajánlják az olvasó figyelmébe. Ahogy írja: a székesfehérvári tanár és irodalomkritikus összeválogatott irodalomtörténeti és kritikai gyűjteménye egy "tudós tanár" portréját vázolja fel. Nem olyan tanárról van szó, aki időnként elkalandozik az irodalomtörténet-írás világába, hanem olyanról, aki irodalomtörténészként is vállalja és hasznosítja a maga pedagógiai ethoszát.
 
Román Károly szerényen nyilatkozik a most megjelent könyvről. Úgy fogalmazott, hogy nem szépirodalomról van szó, hanem szépirodalomról szóló okoskodásról, és sose hitte volna, hogy amit elmond valahol "írókról, költőkről vagy más efféle legényekről", az hosszú távon érvényes lehet.
 
A könyvben olvashatunk Takács Imréről, Sobor Antalról, Fodor Andrásról és számos költőről, íróról. Olyanokról is, akik nem éppen régiónkhoz kötődnek, például az Egyesült Államokból hazatelepült Bitó László bibliaregényeiről is kaphatunk értelmezést. Mint Román Károly mondja, az elmúlt évtizedekben rengeteg anyag gyűlt össze az asztalfiókjában. Várjuk hát az újabb gyűjteményt!