-
Ösztöndíjak fiataloknak
Székesfehérvár ismét meghirdette a fiatalokat támogató ösztöndíjpályázatait. A város honlapján közzétett kiírás szerint a felsőoktatásban tanulók, valamint a hallgatói tanácsokban feladatot vállalók február 25-ig igényelhetik az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjat, illetve az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjat.
2025.02.13. -
Áramszünet Feketehegy-Szárazréten
Az E.ON tájékoztatása szerint több utcában is előre tervezett áramszünet lesz február 13-án, valamint február 17-én Feketehegy-Szárazrét utcáiban. Az áramszolgáltató a lakosság megértését és türelmét kéri az érintettektől.
2025.02.11. -
Várják az emlékdiploma kérelmeket
Szép hagyomány Székesfehérváron, hogy minden évben emlékdiploma-átadással köszöntik az 50, 60, 65, 70, illetve 75 éve végzett óvónőket, tanítókat és tanárokat. Az érintetteket arra kérik, hogy február folyamán telefonon jelentkezzenek a Polgármesteri Hivatal Személyügyi Irodáján.
2025.02.11. -
Változó forgalmi rend
Csőtörés utáni burkolatjavítási munkák miatt 2025. február 11-én, kedden reggel 08.00 órától előreláthatólag február 14-én, pénteken 16.00 óráig terjedő időszakban nem lehet majd a Schwäbisch Gmünd utcáról jobbra kanyarodni a Palotai út irányába, illetve a Palotai útról tiltott lesz a balra kanyarodás a Schwäbisch Gmünd utca felé.
2025.02.10.
Támogatás a fehérvári családoknak, a 65 év felettieknek és a kulturális területen dolgozóknak
![Támogatás a fehérvári családoknak, a 65 év felettieknek és a kulturális területen dolgozóknak](/_upload/images/news/61925/segitofehervar01.jpg)
A rendkívüli helyzet rendkívüli és gyors megoldásokat követel, ez pedig nem csak az egészségügyi, de a szociális és gazdasági területre is igaz. A mai napon kiterjedt intézkedéssort hoztam annak érdekében, hogy Székesfehérvár erejéből minél többen, minél gyorsabban részesüljenek.
1. Minden 2020. január 1. után született székesfehérvári kisgyermek és családja számára megemelem a születési támogatást 20 000-ről 50 000 forintra. Az Önkormányzat több okból sem fogja megszabni, mire kell költeniük ezt az összeget a családoknak. Először is, felelős, felnőtt emberek maguk is meg tudják határozni, milyen területen használják majd fel a támogatási összeget. Másodszor a támogatások pl. „oltási támogatásként” való felcímkézése, utalása, elszámolása olyan bürokratikus útvesztő, melyre jelenlegi helyzetben nincs idő. A támogatást igényelni változatlanul a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Ügyfélszolgálatán (Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca) személyesen vagy postai úton vagy elektronikus úton (Ügyfélkapu regisztrációval a http://epapir.gov.hu/ weboldalon) kell. A támogatás igénylése és kiutalása továbbra is folyamatosan történik. Mivel a támogatás megemelése visszamenő hatályú lesz, ezért az érintett családok számára a 30 000 forintos különbözet 2021-ben kerül folyósításra. A támogatás megemeléséről szóló rendelet hamarosan kiadásra kerül.
2. Az Önkormányzat 2021-ben is ad 5000 forintos támogatást a 65 éven felüli fehérváriaknak. Ahogyan a családtámogatásoknál, itt sem szeretnénk megszabni, hogy ezt mire kell költenie a kedvezményezett polgároknak. A cél az, hogy közvetlen és gyors segítséget kapjanak a koronavírus által leginkább veszélyeztetett korosztály tagjai, melyet egészségük védelmére is költhetnek, belátásuk szerint. A támogatást igényelni a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Ügyfélszolgálatán (Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca) személyesen vagy postai úton vagy elektronikus úton (Ügyfélkapu regisztrációval a http://epapir.gov.hu/ weboldalon) kell. A támogatás igénylése és kiutalása is folyamatosan történik. LETÖLTHETŐ formanyomtatvány
3. Tekintettel arra, hogy a kulturális szférát rendkívüli bizonytalanságban tartja a járványhelyzet, az e területen dolgozók létbiztonságának garantálása kiemelt fontosságú: az Önkormányzat vállalja, hogy 2021-ben is stabilan folyósítja a fehérvári kulturális intézményekben dolgozók bérkiegészítését, tekintet nélkül arra, hogy már nem közalkalmazotti státusszal rendelkeznek. Az erről szóló határozatot már aláírtam.
4. Hosszú évek óta működik Fehérváron védőoltásokat támogató program, amelynek azóta több elemét az állam átvállalta. Az Önkormányzat ezért újabb célokat tűzött ki és új támogatási formát vezet be. A kizárólag védőoltásokat támogató bonyolult és bürokratikus programot idén fenti szabadon (tehát oltásokra is) felhasználható támogatásokkal részben kiváltjuk. Ezen felül pedig az időseknek a tüdőgyulladás elleni (Prevenar13, Pneumovax23) védőoltás beadásának háziorvosi költségét, illetve a kisgyermekeknek járó rotavírus elleni, (Rotarix, RotaTeq.) agyhártyagyulladás-B elleni (Bexsero, Trumenba) védőoltások beadásának háziorvosi költségét az önkormányzat a fehérvári emberektől átvállalja.
A korábban meghozott gazdasági és szociális védelmi és támogató intézkedéseket fenntartjuk Székesfehérváron és a jövőben további ilyen irányú intézkedéseket tervezünk. Mert Fehérváron nem csak a szabályok betartását várjuk el, hanem a lehetőségeink szerint minden segítséget megadunk ennek az időszaknak az átvészeléséhez.
Ügyfélfogadás helye és ideje:
Székesfehérvár, Kossuth Lajos utcai bejárat (Ügyfélszolgálat)
Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Kedd: -
Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 18.00
Csütörtök: -
Péntek: 8.00 - 12.00