-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Táncvarázs a Belvárosban - fergeteges gálával búcsúztak a táncosok
Vasárnap estére újra megtelt a Belváros élettel, a Királyi Napok utolsó estéjére több ezren látogattak el annak ellenére is, hogy csak délután öt óra után vált véglegessé, hogy az időjárási körülmények alkalmasak lesznek a zárógála megrendezésére. A fesztiváltól és a fehérvári közönségtől fergeteges gálával búcsúztak a táncosok.
2016.08.21. 21:48 |
Vasárnap estére újra megtelt a Belváros élettel, a Királyi Napok utolsó estéjére több ezren látogattak el annak ellenére is, hogy csak délután öt óra után vált véglegessé, hogy az időjárási körülmények alkalmasak lesznek a zárógála megrendezésére. A fesztiváltól és a fehérvári közönségtől fergeteges gálával búcsúztak az argentin, grúz, moldáv, szlovák, baszk, horvát, indonéz, valamint felvidéki, vajdasági és erdélyi táncegyüttesek. Az elmúlt években csaknem tízezer táncos vitte Fehérvár hírét szerte a világban, és ismertette meg városunk nevét.
A néptáncfesztivál zárógálája előtt ismét láthattuk a táncosok felvonulását. A menet a Táncháztól indult és a Zichy Színpadhoz érkezett a Sub Rosa Régizene Együttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Galiba Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes senior csoportja, a Szabadka TE táncosai, az Ilosvai Selymes Péter tánccsoport, a Háromszék Sepsi táncosai, valamint az argentin, grúz, moldovai, horvát, baszk, szlovák és indonéz tánccsoportok mellett.
A zárógálán Székesfehérvár polgármestere búcsúzott a táncosoktól. "Ma a néptáncfesztivált és ezzel együtt a Székesfehérvári Királyi Napok 2016-os rendezvénysorozatát is bezárjuk. Mint tudjuk, minden jónak egyszer vége szakad, így ennek a másfél hétnek is. Néhány évvel ezelőtt megálmodtuk azt, hogy kiszélesítjük a fesztivált, mert sokakat joggal bántott az, hogy augusztus 20-a minden tekintetben Székesfehérvár ünnepe, hiszen minden, amit ekkor ünneplünk, az ebben a városban történt, mégsem Székesfehérvár ennek az ünnepnek a központja. Mára eljutottunk oda, hogy a Királyi Napok Székesfehérvárnak a legfontosabb és az ország egyik legkomolyabb rendezvénysorozata. Remélem, hogy nagyon sokan és nagyon jól érezték magukat az elmúlt másfél hét során." - mondta fesztiválzáró beszédében Cser-Palkovics András polgármester, aki tapsot kért azoknak, akik hónapok óta dolgoztak azért, hogy sok-sok ezer ember megforduljon Fehérvár történelmi Belvárosában a Székesfehérvári Királyi Napok alatt.
A fesztivál résztvevői az idei évben is emlékplakettet vehettek át, majd fergeteges produkciókkal búcsúztak a fehérvári közönségtől. Újra láthattuk az argentín Artístico Cultural De Tango y Folklore ”Nuestras Raíces” csoportot, akik Argentína harmadik legnagyobb városából, Rosairo-ból érkezett, míg az Eraiki Dantza Taldea együttest révén Baszkföld tradícióival és kultúrájával ismerkedhettünk meg. Láthattuk a grúz “Gurjaani” állami népi ének- és tánctársaság valamint a horvátországi Split "KUD Jedinstvo" nevű néptánccsoportját is. A zárógálán fellépett az Indonéziából érkezett az LKB WIDATRA csoport, a moldáv “Opincuta” táncegyüttes, a szlovák „Háj” néptáncegyüttes, Erdélyből a Háromszék Táncegyüttes, Felvidékről az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Vajdaságból pedig a Szabadka Táncegyüttes is. Az elmúlt években több mint 300 tánccsoport képviseltette magát a Királyi Napok Néptáncfesztiválon, csaknem tízezer táncos vitte Fehérvár hírét szerte a világban, és ismertette meg városunk nevét.