-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Tandíjmentességet kínál a legjobb tanulóknak a Kodolányi
A Kodolányi János Főiskola minden alapszakán lehet tandíj fizetése nélkül is diplomát szerezni, az államilag finanszírozott rendszerhez hasonló módon. A hallgatóknak nem kell aláírniuk a hallgatói szerződést és a tandíjmentes helyek a nappalis hallgatók mellett a levelező és távoktatásos képzési formát választóknak is elérhetők, és a képzés teljes időtartamára járnak.
2013.02.04. 10:40 |
A Kodolányi János Főiskola minden alapszakán lehet tandíj fizetése nélkül is diplomát szerezni, az államilag finanszírozott rendszerhez hasonló módon. A hallgatóknak nem kell aláírniuk a hallgatói szerződést és a tandíjmentes helyek a nappalis hallgatók mellett a levelező és távoktatásos képzési formát választóknak is elérhetők, és a képzés teljes időtartamára járnak.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Februar/kjfszeles001.jpg)
A KJF az alapszakokra nem kapott államilag finanszírozott helyeket, csak a mesterképzéseire, ezért döntött úgy a Rektori Tanács, hogy segít a legjobbaknak egy újfajta tandíjmentes képzési formát. A felsőoktatási intézményben a felvett hallgatók közül minden szakon biztosítják a lehetőséget. A felvett hallgatók közül a legmagasabb pontszámmal bekerülőknek nem kell a költségtérítési díjat befizetniük.
A felvételikor a költségtérítéses finanszírozási formát kell a jelentkezőknek megjelölniük, és a jelentkezések feldolgozása után egy belső ponthatár fogja meghatározni, mely hallgatók szerezhetnek tandíjmentesen diplomát. A Kodolányi János Főiskola ezt a lehetőséget, az államilag finanszírozott helyekkel ellentétben, nem csak a nappali tagozatos diákoknak biztosítja, levelező és távoktatási formában is lehet költségtérítés megfizetése nélkül diplomát szerezni. A tandíjmentesség az állami helyekhez hasonlóan a teljes képzési időre jár, kiesni ebből a rendszerből hasonló szabályok szerint lehet, mint például a kredit nem teljesítés vagy a 4, 01 alatti tanulmányi eredmény.
„Ha már az állam különbséget tett a felsőoktatási intézmények között fenntartó alapján, mi nem szeretnénk ezt a példát követni, számunkra nincs különbség állampolgár ás állampolgár között. Szeretnénk a hozzánk jelentkezőknek is megadni az esélyt, hogy tandíj nélkül tanulhassanak ugyanolyan arányban, mint az állami felsőoktatási intézményekben. A Kodolányi János Főiskolára felvett hallgatók közül a hozott pontszám alapján ugyanolyan számítási alapelvek szerint, mintha állami intézménybe jelentkezett volna, fogjuk kiválasztani a legjobbakat, akik tandíjmentességet élveznek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján biztosan állíthatom, hogy hozzánk alacsonyabb pontszámmal is be lehet majd jutni az ingyenes helyekre, mint az államilag finanszírozott helyek minimum ponthatára.” – mondta el Dr. h. c. Szabó Péter PhD, a Kodolányi János Főiskola rektora.