Tanulmány a 2024-es olimpiáról - Fehérvár is lehetséges helyszín

Harmincnyolc verseny- helyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a budapesti főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek között pedig Székesfehérvár is szerepel Debrecen, Szeged, Miskolc és Győr mellett.
2015.06.24. 08:32 |
Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a budapesti főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek között pedig Székesfehérvár is szerepel Debrecen, Szeged, Miskolc és Győr mellett.
A részletes megvalósíthatósági tanulmány összefoglalója szerint az ötkarikás játékokhoz szükséges sportlétesítmények kétharmada az olimpiától függetlenül is adott lesz Magyarországon 2024-re - olvasható az úgynevezett masterplanben. Ezen felül négy visszabontható és tíz ideiglenes, utólag teljesen elbontható létesítmény építésére tettek javaslatot a gazdaságosságot szem előtt tartó szakemberek.
A helyszínek részben a Duna-parton, részben átmeneti zónában, összefüggő rendszerben helyezkednek el. A másik két csomópont az Istvánmező (a Puskás Ferenc Stadionnal és a Papp László Sportarénával), valamint a Dagály és környéke a Duna-szigetekkel (Óbudai-sziget, Margitsziget) együtt. A fővárosi helyszíneket összekötő két főtengely a Duna és a Hungária körút. Az olimpia eddigi egyik legfontosabb alapelve volt, hogy azt nem egy ország, hanem egy város rendezi meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új vezetése által elfogadott Agenda 2020 program azonban már lehetővé teszi egyes sportágak vidéki megrendezését. Ezt elsősorban a selejtezők (csoportmérkőzések) esetében adja meg, de megfelelő indoklással, korlátozott mértékben egyes döntők vidéki rendezése is felmerülhet.
 
Ami az edzéshelyszíneket illeti: 86 budapesti helyszínen 178 létesítmény vizsgálata alapján kijelenthető, hogy új edzéshelyszín építésére nincs szükség, csak átalakításokra illetve felújításokra - áll az összegzésben. A tanulmány kiemeli, hogy a korábbi olimpiákon ösztönző volt egy nagy, ikonikus épület építése, ezt Magyarország nem tudta volna megengedni magának, így esélytelen lett volna a versengésben. Ám az Agenda 2020 takarékosságra, visszafogottságra ösztönzi a pályázókat, így esélyt kapnak a Budapesthez hasonló városok, a magyar gazdasághoz hasonló méretű gazdaságok is.