Tartalékosan is jobb volt a Paks az Albacomp Fehérvárnál

Talán túlzottan megnyugodtak a fehérváriak, amikor kiderült, egyetlen légióssal, két amerikai ásza nélkül áll fel velük szemben az Atomerőmű... Hiába vették át a hajrában többször a vezetést, végül kikaptak Hollisék, ezzel a harmadik helyre szorultak a Körmendet legyőző Szolnok mögött. Szerdán visszavehetik a második helyet, az alapszakasz utolsó fordulójában, de ehhez fel kell javulniuk addig.
Atomerőmű SE - Albacomp Fehérvár 71-66
2012.03.31. 21:53 |
Talán túlzottan megnyugodtak a fehérváriak, amikor kiderült, egyetlen légióssal, két amerikai ásza nélkül áll fel velük szemben az Atomerőmű... Hiába vették át a hajrában többször a vezetést, végül kikaptak Hollisék, ezzel a harmadik helyre szorultak a Körmendet legyőző Szolnok mögött. Szerdán visszavehetik a második helyet, az alapszakasz utolsó fordulójában, de ehhez fel kell javulniuk addig.
 
A két csapat őszi mérkőzésén levédekezte ellenfelét Braniszlav Dzunics csapata, most ellenben három negyedben is húsz pont alatt maradtak a fehérváriak, vagyis visszakaptak valamit az akkoriból... Figyelmeztető jel, hogy a zónavédekezés pont úgy gondot okozott, mint szerdán a Zalaegerszeg ellen, csak persze a sereghajtót így is sikerült legyűrni itthon. Pakson ellenben alulmaradt az Alba, pedig tartalékosan, két sérült amerikai légiósa, a két Williams nélkül játszott az ASE. Hogy ez a tény altta-e el az éberséget, esetleg annak tudatában nem pörögtek igazán a fehérváriak, hogy a meccs eredménye semmit nem befolyásol - nem deríthető ki, de tény, igen lagymatagra sikerült az első negyed. Akárcsak a Zete ellen, rosszul dobtak Kellerék, igaz, cserébe védekeztek, így aztán női meccset idéző 14-13-mal szusszantak a csapatok.
 
Az hamar feltűnt, hogy a mindenféle teher nélkül játszó Paksban két magyar, Morgen és Körtélyesi elkapta a fonalat, nálunk sajnos nem nagyon akadt ilyen játékos. El-Amin kosarai hoztak egy kis lendületet, a második negyedben jobban ment a csapatnak is, sikerült fordítani. Sőt, Keller révén a fordulás után is az Albacomp Fehérvár volt először eredményes, de egy huszáros paksi rohamot követően már futni kellett az eredmény után. Ez pedig igen nehéz volt úgy, hogy mindenhonnan rosszul dobott a társaság, a hármasokat épp úgy, mint a duplákat, és a büntetővonal sem volt elég közel... Simon próbálta összeszedni a csapatot, nem jól játszva, de küzdve eltüntetett az Alba hat pont hátrányt a hajrában, sőt vezetett is - de Körtélyesi tripláira nem volt ellenszere, a végén pedig Bódié (méltón az egész meccshez) nem esett be.
A vereség azért kellemetlen, mert bár nagy küzdelemben, de nem jól játszva szenvedte el a csapat, igaz, Pakson ki lehet kapni szorosan. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy ennél keményebb feladatok is várnak még Hollisékra, rögtön szerdán a Szolnok ellen. Nagy várakozás, nagy ellenfél, komoly tét (az alapszakasz második helye) - több kell majd a rangadón játékban a fehérváriaktól.
 
Atomerőmű SE - Albacomp Fehérvár 71-66 (14-13, 19-23, 16-11, 22-19)
Albacomp: Simon 11/3, El-Amin 13/3, Bódi 3/3, Hendlein 4/3, Keller Á. 9. Csere: Hollis 4, Chism 14/3, Juhos 2, Supola 3/3.