Négy éve, a millenniumi ünnepségek idejére készült el Székesfehérvár barokk főterén az az építmény, amely azóta sem szűnő vitákat indított el a városban. A kilencvenes években az egykori koronázótemplom területén, az 1938-ban megépült nemzeti emlékhely mellett újabb romokat tártak föl, amelyek fölé vasbetonból és üvegből tetőt emeltek. A laikusok a tető formáját és egységes látványt romboló hatását kifogásolták, a szakemberek pedig arra hívták föl a figyelmet, hogy az alapozáskor eredeti épületrészeket tettek tönkre.
Négy éve, a millenniumi ünnepségek idejére készült el Székesfehérvár barokk főterén az az építmény, amely azóta sem szűnő vitákat indított el a városban. A kilencvenes években az egykori koronázótemplom területén, az 1938-ban megépült nemzeti emlékhely mellett újabb romokat tártak föl, amelyek fölé vasbetonból és üvegből tetőt emeltek. A laikusok a tető formáját és egységes látványt romboló hatását kifogásolták, a szakemberek pedig arra hívták föl a figyelmet, hogy az alapozáskor eredeti épületrészeket tettek tönkre.
A méltóságát vesztett rom további romlását meg kell akadályozni. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ezért indítványozza, hogy még a kora tavasszal kezdődjék meg a romterület konzerválása, majd amint adottak az építészeti és technikai feltételek, bontsák el a vasbeton védőtetőt – tudta meg a Népszabadság Varga Kálmántól, a KÖH elnökétől. Az elnök elmondta: erre megvannak a szükséges források. A kulturális tárca költségvetésében mintegy 50 millió forintot különítettek el az azonnali beavatkozásra.
A KÖH februárban áll elő a rövid és hosszú távú megoldásra tett javaslattal. Hétfőn az úgynevezett nyílt elnöki értekezlet témája is a székesfehérvári romterület sorsa volt. A szakemberek egyetértenek, hogy az emlékhely és környezete együttes megújítására van szükség, de a megoldást illetően két markáns vélemény fogalmazódott meg. Az egyik tábor szerint az 1938-as rekonstrukció elveit kell követni, így elsősorban a romok méltó megőrzésére kell törekedni, a hely történetét pedig a még hiányzó múzeumban kell bemutatni.
Fölvetődött például a maradványok visszatemetésének gondolata, illetve egy sima üveglappal való leborításuk is. Mások viszont egy tényleges emlékhelyben gondolkodnak, így az elpusztult templom valamiféle rekonstrukcióját sem zárják ki. Szóba került például a városban szétszórt, máshová beépített kövek összegyűjtése és felhasználása; fölvetődött egy „virtuális” – például lézerrel történő – rekonstrukció ötlete, és az a lehetőség is felvetődött, hogy a kortárs építészet minőségi alkotásával is kifejezésre lehetne juttatni a hely kivételes jelentőségét.
A következő hetekben az érintett szervezetek és szakmai csoportok bevonásával készítik elő a szakmai javaslatokat.
