Tavaszi rendezvénysorozat támogatásáról döntött a Kulturális és Turisztikai Bizottság

 A több rendezvényből álló tavaszi programsorozat támogatására tettek javaslatot a Kulturális és Turisztikai Bizottság mai ülésén. A Kortárs Művészeti Fesztivált 7,7 millió, a Városi Gyereknapot 4,2 millió, míg a Pünkösdi Virágálom elnevezésű rendezvényt 1 millió forinttal támogatja a testület. Brájer Éva, a bizottság elnöke elmondta, hogy a tervek szerint az idén a Gyereknapot is a belvárosban rendezik meg.
2010.03.08. 09:59 |

„Nem hiszem, hogy az idei évben lesz lehetőségünk túl nagyot álmodni, hiszen többszázmillió forint normatív támogatást vont el a kormány az önkormányzattól. Ha a tavalyi szintet megtartva támogatjuk a programjainkat és intézményeinket akkor elmondhatjuk, hogy ez egy pozitív dolog.” - értékelte a helyzetet a bizottság elnöke.
 
A Kulturális és Turisztikai Bizottságülésén elhangzott, hogy új lehetőségként március 12-ig lehet pályázatot benyújtania az önkormányzatnak a tavaszi rendezvények támogatására, ehhez mindössze a meglévő önrészt kell igazolni. Brájer Éva szerint a pályázat jó lehetőség arra, hogy bővüljön a rendezvény, illetve arra is, hogy több pénz jusson a népszerűsítésre. A bizottság döntött arról is, hogy támogatja Szabó Zoltán építész „Székesfehérvári Nagyboldogasszony bazilika” című könyvének kiadását.