-
A 95 éves Molnár Dezsőnét, Áron Nagy Lajos hagyatékának őrzőjét köszöntötték
95. születésnapja alkalmából köszöntötték Székesfehérváron Molnár Dezsőné Csirke Erzsébetet, Áron Nagy Lajos festőművész hagyatékának őrzőjét. Az ünnepelt számára Lehrner Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő nyújtották át a miniszterelnöki gratuláló emléklapot és Székesfehérvár városának ajándékait.
2024.12.20. -
Jótékonykodás a diáktanáccsal
A decemberi, adventi időszak sem telt eseménytelenül a Székesfehérvári Diáktanács életében. Idén sem maradt el a belvárosi flashmob, az álltaeledel-gyűjtés a menhelyeknek és meglátogatták az Arany János EGYMI tanulóit is.
2024.12.20. -
Városi szilveszteri buli
Ha év vége, akkor buli, nem is akármilyen: a fehérvári belvárosban december 31-én, vasárnap este nyolckor kezdődik a Fehérvári Szilveszter a Zichy-színpadnál, ahol fellép Kátai Jr., Varning, DJ Embryo és a Discover Band. Újév napján pedig a hagyományos Szerencsehozó lencse rendezvény várja majd a fehérváriakat a Palotai kapu téren.
2024.12.20. -
Az újévben is a Sóstón
Már a 2025-ös évre szervezik az ismeretterjesztő, közösségi, egyben szórakoztató programokat a Sóstó Természetvédelmi Területen. Január 4-én családi délelőttre, másnap Vadvasárnapra, majd január 18-án stadiontúrára várják a résztvevőket.
2024.12.20.
Tavaszváró kiállítás nyílt a Vasvári Pál Általános Iskolában
Már hetekkel ezelőtt a tavasz közeledtére és a húsvétra hangolódtak a Vasvári Pál Általános Iskola alsós tanulói. Az intézmény rendszeresen szervez képzőművészeti és rajzkiállításokat, melyek keretében a tanulók megmutathatják tehetségüket. Ezúttal tavaszi virágok témakörben kellett alkotniuk a vasváris alsós diákoknak, akik szép rajzokkal gazdagították az iskola galériáját.
2017.04.10. 14:21 |
A Vasvári Pál Általános Iskola tavaszi tárlatán az intézmény negyvennégy alsós tanulójának az alkotása látható. A gyerekek több héten keresztül készítették el a műveket, tavaszi virágok témakörben. A fiatalok temperatechnikával dolgoztak csoportban, nagyméretű gipszkartonra. A gyerekek munkáját Matyi József tanító irányította, az ő osztályából alkottak a legtöbben, összesen tizenhat tanuló.
A kiállítás megnyitóján Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki szerint felemelő látvány, hogy már az elsősök is milyen gyönyörű munkára képesek. Beszédében elmondta, hogy a csoportban végzett munka, a közös alkotás gyönyörűsége mellett közösséget is formált.
Viza Attila önkormányzati képviselő megnyitóbeszédében megköszönte a felkészítő tanároknak és a diákoknak, hogy létrejöhetett a Vasvári Pál Általános Iskolában a tavaszváró kiállítás, emellett Matyi József tanító munkáját is méltatta. Mint mondta, egy tanévben többször is arra ösztönzi a fiatalokat, hogy megmutassák képességüket, és rajzzal fejezzék ki, mit jelent számukra az adott témakör. Viza Attila megköszönte a Vasvári Pál Általános Iskola pedagógusainak, hogy rendszeresen figyelmet fordítanak a rajzkiállítások megszervezésére.
A megnyitó műsorában a 2. a és az 1. b osztály diákjai szerepeltek. A növendékeket Sass Judit és Kupeczik Antalné tanítók készítették fel. A kiállítás 2017. május 20-ig lesz megtekinthető az iskola galériájában.