-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Tehetségkutató verseny a FEZEN-en - könnyűzenei nevezéseket várnak
Székesfehérvár Önkormányzata, a Tehetséges Zenészekért Alapítvány és a FEZEN Fesztivál közösen rendez könnyűzenei tehetségkutató versenyt szeptember 13-án a FEZEN Kodolányi Színpadán a Bregyó Sportcentrumban. Nevezni bármilyen könnyűzenei műfajban lehet szeptember 8-ig. A győztes 150 ezer forintos hangszervásárlási utalványt és 100 ezer forintot nyer.
Részletek a cikkben!
2008.08.27. 07:24 |
Székesfehérvár Önkormányzata, a Tehetséges Zenészekért Alapítvány és a FEZEN Fesztivál közösen rendez könnyűzenei tehetségkutató versenyt szeptember 13-án a FEZEN Kodolányi Színpadán a Bregyó Sportcentrumban. Nevezni bármilyen könnyűzenei műfajban lehet szeptember 8-ig. A győztes 150 ezer forintos hangszervásárlási utalványt és 100 ezer forintot nyer.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/fezensok01.jpg)
Időpont: 2008. szeptember 13., 10:00
Helyszín: FEZEN Fesztivál, Kodolányi Színpad (Székesfehérvár, Bregyó-köz, Városi Szabadidő -és Sportközpont) [pontos helyszín a fesztiváltérképen]
Nevezni lehet: bármilyen könnyűzenei műfajban
Nevezési díj: nincs
Nevezés módja: (min. 2 db saját szerzeményű dal!)
- hangzóanyag (CD vagy DVD lemez) beküldése
- letölthető MP3 formátumú audio fájlhoz közvetlen link megjelölése
- csak Székesfehérváron és a régióban (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye) alkotó előadók nevezhetnek!!!
Beküldés módja:
- postai küldemény az alábbi címre: Székesfehérvár MJV Polgármesteri Hivatal, Városmarketing Iroda, 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. A borítékra írjátok rá: FEZEN Tehetségkutató
- elektronikus levél az alábbi címre: info@zeneinapok.hu. A tárgy mezőbe írjátok bele: FEZEN Tehetségkutató
A beküldött anyagoknak mindkét esetben tartalmaznia kell az alábbiakat:
- zenekar/produkció neve
- stílus megjelölése
- max. 2 db saját szerzemény audio vagy video felvétele
- min. 1 db fotó az előadókról
- amennyiben van: honlap, biográfia az előadókról
- min. 2 db mobil telefonszám, amelyeken el lehet érni az előadókat
Nevezési határidő: 2008. szeptember 08., 12:00
Csak a fenti határidőig BEÉRKEZETT nevezéseket van módunkban elfogadni!!!
Elbírálás:
- előválogató: 2008. szeptember 09-én, szakmai zsűri általi meghallgatáson
- a FEZEN Fesztiválon megrendezendő döntőn a legjobb 15 produkciót díjazza helyszíni szakmai zsűri
- csak az első 3 helyezést díjazzuk!
Díjak:
- 1. díj: 100.000,- Ft készpénz, valamint 150.000,- Ft értékű hangszervásárlási utalvány
- 2. díj: 50.000,- Ft készpénz, valamint 100.000,- Ft értékű hangszervásárlási utalvány
- 3. díj: 100.000,- Ft értékű hangszervásárlási utalvány
(A pénzdíjak csak az alábbi célokra fordíthatók: hangszer vagy technikai eszköz vásárlása, stúdióidő, próbaterem bérlete, saját kiadványok finanszírozása)
A díjakat átadja: Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár Polgármestere
A tehetségkutató támogatói:
- Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
- A Tehetséges Zenészekért Alapítvány
- Bauer Sound Hungári Kft. (Fehérvár Hangszerház)
- Yamaha-Atlantisz Music Magyarország Kft. (Atlantisz Hangszerbolt)
- FEZEN Fesztivál
A verseny menete:
- az előválogató után versenyben maradt 15 zenekart telefonon értesítjük. Amennyiben valaki 2008. szeptember 10-én nem elérhető, úgy a sorban utána következő veszi át a helyét.
- a helyszíni versengésben részt vevőknek 2008. szeptember 13-án, legkésőbb 09:00 óráig be kell jelentkezni személyesen a verseny helyszínén!
- 2008. szeptember 13-én 09:30 órakor kisorsoljuk a versenyzők sorrendjét
- 2008. szeptember 13., 10:00 - a tehetségkutató kezdete
- minden előadó 2 saját szerzeményt adhat elő élőben, de max. 10 percet játszhat!
- két előadó között 10 perc technikai átállási szünet lesz, miközben a zsűri értékeli a produkciót
- a zsűri értékelése pontrendszer alapján történik (1 - 10 pontig) az alábbi szempontok alapján: hangszeres tudás, kreativitás, dalszövegek, lemezlovasoknál egyediség, muzikalitás, műfaji megfelelés
- a versenyzők mindegyike napijegyet kap az aznapi FEZEN Fesztivál programokra
Technikai lebonyolítás:
- zenekarok esetében az alábbiakat kell hozni: hangszerek, dobhoz kiegészítők (lábgép, pergő, cintányérok és duplázó, ha két lábdobbal zenélsz). A szervezőség biztosít dobtesteket (láb, 2 felső és 1 állótam, cintányér-állványok), alaperősítőket (1 bass és 1 gitár alap), front -és monitorhangosítást, mikrofonokat, keverőpultokat, állványokat, kábeleket, fénytechnikát és színpadtechnikát.
- DJ-k és fél playback előadók esetén kell hozni a lejátszáshoz szükséges eszközöket, amin min. követelmény a jack kijárat, de lehetőség szerint XLR! A helyi technika a színpadi technikai eszközökön kívül DI-box-okat biztosít csak!
Részletes technikai információ: info@zeneinapok.hu
A tehetségkutató látogatása INGYENES!!!