-
Fehérvári premier
Mikó Csaba drámáját, az Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című darabot láthatják az érdeklődők az Igézőben január 11-én szombaton. Ács Tamás, Dávid Kata és Horváth Gergely először adja elő a „háromszólamú emlékszimfóniát” Székesfehérváron.
2025.01.08. -
Tánc felsőfokon
A gyermek, az ifjúsági és a felnőtt korosztályban is ott lesz az Alba Regia Táncegyüttes és utánpótlás műhelye, illetve az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola két csoportja a 2025-ös év legszínvonalasabb produkcióit bemutató gálaműsorokon.
2025.01.08. -
Jubileumi bélyegkiállítás
Ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör. A jeles alkalommal a Városházán nyílt centenáriumi kiállítás.
2025.01.07. -
Ünnepi mise Vízkereszt napján
Jézus megjelenését, megkeresztelkedését ünnepelte a katolikus egyház január 6-án, Vízkereszt napján. Spányi Antal megyéspüspök a Szent István Székesegyházban celebrált ünnepi misét a híveknek.
2025.01.07.
Térbeli fotókból nyílt kiállítás a Csók István Képtárban
Csörgő Attila alkotásaiból nyílt kiállítás szombat este a Csók István Képtárban. Az alkotó műveinek különlegessége, hogy a technika által létrehozott kétdimenziós papírképekből egy kisollóval és ragasztóval egy háromdimenziós gömb alakú alkotást hoz létre. A kiállítást Mélyi József művészettörténész nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy érdekes kettősséget, hoz létre Csörgő műveivel, hiszen képes a technika által teremtett képből, képzőművészeti alkotást, szobrot készíteni, ami így egy teljesen más értelmezést nyer, mint síkban. A kiállítás május 1-ig tekinthető meg.
2007.03.12. 01:50 |

A kiállítás nem indult könnyen, hiszen mint beszámoltunk róla, az egyik reflektor még a verniszázs előtt lángra kapott, de aztán a tűzoltók segítségével kezdetét vehette a kiállítás. Csörgő Attila nem csak kreatív képzőművész, hanem a technika megszállottja is egyben. A különleges alkotások létrehozásához szükséges lyukkamerát saját kezűleg építette meg és a technika is saját ötletén alapul. A gömbpanoráma képeket Csörgő úgy alkotta meg, hogy egy lyukkamera egyszerre forog saját tengelye és a sík körül, illetve a kamera dobozában egy gömbre felvitt filmréteg forog, ami a kamrába beszökő fényt felfogja. Az exponálás után a filmréteget lehántolja az alkotó a gömbről, és vegyszerrel előhívja azt, majd összeragasztja újra gömbé a fotót. Egy másik esetben pedig egy henger alakú negatívra fotózza a képet, amit egy fényasztalra helyezve tesz térben látható képpé. Az alkotások különlegessége az, hogy az időt és a témát térbe helyezi ezáltal egy új látásmódban mutatja be az alkotást.