-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Tervezett fejlesztésekről számolt be Maroshegy önkormányzati képviselője
A költségvetés elfogadása után a városrészben tervezett fejlesztésekről tájékoztatott Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A rövidtávú fejlesztések között szerepel többek között az ún. Szilvamag környékének rendbetétele és a Nagyváradi út burkolatfelújítása. Hosszútávú terv a Székely utca felszabályozása és a Borszéki utca - Balatoni út csomópontjának átalakítása. Új tavaszi rendezvény is lesz áprilisban Maroshegyen, a programok középpontjában a sport áll.
A cikkben VIDEÓ található!
2013.02.21. 12:00 |
A költségvetés elfogadása után a városrészben tervezett fejlesztésekről, felújításokról tájékoztatott Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A rövidtávú fejlesztések között szerepel többek között az ún. Szilvamag környékének rendbetétele és a Nagyváradi út burkolatfelújítása, valamint a Rádiótelepen lévő játszópark bővítése is. Hosszútávú terv a Székely utca felszabályozása és a Borszéki utca - Balatoni út csomópontjának átalakítása. Új tavaszi rendezvény is lesz áprilisban Maroshegyen, a programok középpontjában a sport áll.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/febru__r/mezovari_1.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/febru__r/maroshegy2.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/febru__r/nagyvaradi.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/febru__r/jatszo48.jpg)