-
Aréna túra
Augusztusban is minden szombaton 17.00 órakor indul a panoráma busz a székesfehérvári Piac-téri buszpályaudvarról. A kabrió buszos városnézés során az idegenvezető a város titkairól mesél, az Alba Arénába érkezve pedig a multicsarnok felfedezésére indulhatunk.
2024.07.29. -
Szépkorúak seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.29. -
Királyok a Belvárosban
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
2024.07.29. -
Idén is lesz Boglárka-túra
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Boglárka-napi lepketúrát a székesfehérvári Demkóhegy környékén. Augusztus 3-án, szombaton reggel 8 órakor lesz a találkozó a Borszéki utcai vasúti átkelőnél, a gólyafészek alatt.
2024.07.28.
TeSzedd - Csalán a polgárőrök közössége szedte a szemetet az erdőben
Idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb önkéntes megmozdulását, a TeSzedd! szemétgyűjtési akciót. A tavaszi „nagytakarításhoz” számos székesfehérvári csoport is csatlakozott. Csalán és környékén a polgárőrök fogtak össze és mintegy 15 önkéntes szedte a szemetet szombaton délelőtt a TeSzedd akció keretén belül.
2019.03.23. 11:46 |
![TeSzedd - Csalán a polgárőrök közössége szedte a szemetet az erdőben](/_upload/images/news/53895/csala teszedd04.jpg)
Nem szeretjük, ha szemetes a környezetünk és úgy gondoltuk, hogy a virágosítás előtt összeszedjük a szemetet a környéken – mondta Kupeczik Ferencné a Csalai polgárőr csoport vezetője. Sajnos sokan eldobják és leteszik a szemetet Csala környékén és az építési törmeléktől kezdve az autógumiig és a kommunális hulladékig szinte minden megtalálható. Néhány óra alatt 3-4 köbméternyi szemetet szedtek össze. A környék szemétszedési akcióit a településrész önkormányzati képviselője Östör Annamária is mindig támogatja.
![TeSzedd! - sok köbméternyi szemetet szedtek Csalán és környékén](/_upload/images/medialibrary/53894/csala teszedd10.jpg)
TeSzedd! - sok köbméternyi szemetet szedtek Csalán és környékén