Tíz éve iktatták be Spányi Antal megyéspüspököt

Tíz esztendeje, 2003. május 24-én iktatták be megyés püspöknek Spányi Antalt, aki 1950-ben született, és akit 1976-ban szentelték pappá. Pénteken a Székesegyházban ünnepi szentmisével adtak hálát megyés főpásztori szolgálatáért. A jubileum alkalmából beszélgettünk Spányi Antallal.
2013.05.24. 11:29 |
Tíz esztendeje, 2003. május 24-én iktatták be Székesfehérvár megyés püspökének Spányi Antalt, aki 1950-ben született, és akit 1976-ban szentelték pappá. Pénteken a Székesegyházban ünnepi szentmisével adtak hálát megyés főpásztori szolgálatáért. A jubileum alkalmából beszélgettünk Spányi Antallal. A püspökkel készített teljes interjút május 24-én tekinthetik meg a Fehérvár Tv-ben.
Hogy válik az ember pappá?
 
Meggyőződésem, hogy a jó Isten engem erre teremtett, amikor annak a családnak ajándékozott, amely következetesen, mélyen vallásos volt. Ezért a hitéért bőven volt része szüleimnek meghurcoltatásban, hátrányos megkülönböztetésben, úgy, ahogy nagyon sok magyar családnak az ötvenes években. Ebben a környezetben jártak hozzánk munkásruhában papok, és titokban beszélgettek hitről, Istenről, az egyházról, sokszor a reményről. Rám ezek a beszélgetések nagyon nagy hatással voltak. Bennünket gyerekként nem elküldtek a misékre, hanem elkísértek – ha beteg voltam, nem a kór gyötört, hanem az igazi fájdalom az volt, hogy nem mehettem a vasárnapi misére. Már olyan kicsiként ministrálhattam, hogy a vaskos misekönyvet nem tudtam az oltárra feltenni. Ministrálás közben hozott engem össze Isten olyan papokkal, akik tudósemberek voltak, nemzetközi hírnévvel, és közben óvodai fűtőként dolgoztak a hétköznapokban. Az ő békességük, emberi példájuk vonzott engem a papi hivatás felé. Amikor az osztályfőnökömnek érettségi előtt bejelentettem, hogy Esztergomba szeretnék menni a szemináriumba, azt mondta, hogy jelentkezzek valamelyik világi iskolába, és amellett felvételizzek a szemináriumba. Így is történt, és sikeresen jutottam el a papi neveldébe, ami azzal kezdődött, hogy két évig Nagyatádon kellett szolgálnom katonaként.
 
A döntés mégis végleges lett...
 
Igen. Mint ahogy a családos ember is kimondja az igent a társának, úgy én is kimondtam, hogy odaadom az életemet Istennek, örökre adom neki, és soha nem kérem vissza. Most már ennek az életnek úgy kell elmúlnia, hogy az engem meghívó Isten szolgálatában teljen!
 
A pappá szentelése 1976-ban történt. Akkor még nem járt jó idő a hívő emberekre. Milyen volt papként dolgozni az akkori társadalmi rendszerben?
 
Már otthon megtapasztaltam, hogy a hatalomnak van ereje, és bizony ez az erő le is sújt, és megkeseríti a családok életét. Mindezek ellenére bennem soha nem volt félelem. Úgy gondoltam, hogy azt kell tennem, amit a lelkiismeretem diktál, aztán meglátjuk, mi történik. A hatalom szeme rajtunk volt a titkos nyári táborokban, az utcán, ahol nem ritkán követtek – már ismertem a követőimet. Az igazság az, ha nehezebben mennek a dolgok, akkor nagyobb kegyelem azokat mégis elvégezni, az emberi értéke is nagyobb lesz. Ma elmenni táborba nem egy nagy dolog, de akkor sátrat verni a Mátrában úgy, hogy az erdész ne leljen ránk, ha mégis, akkor ne jelentsen fel – egészen más világ.
 
Emlékszik-e az első szószéki papi mondatára, első miséjére?
 
Az élményre emlékszem, mert egy nagy drukk volt, nagyon izgultam. A sok év után ma is bennem van ez az izgalom, hasonlatosan a színészhez, aki a századik előadás előtt is küzd a feszültséggel, hogy képes lesz-e a darabbal átadni valamit. Így vagyok magam is – tudom, mit akarok mondani, de vajon akik hallgatnak, ők mire várnak válaszokat, mit szeretnének hallani? Ha látom, hogy együtt rezdülünk a hívekkel, akkor az nagyszerű élmény, ha nem, akkor fölsültnek érzem magam, ami nagyon rossz érzés.
 
Öt esztendőn át segédpüspök volt, majd II. János Pál pápa kinevezte a Székesfehérvári Egyházmegye püspökévé. Hogyan lesz a papból püspök?
 
Paskai László bíboros helynöke voltam, és minden nap otthon a plébánián miséztem, gyóntattam, utána mentem a budai várba, ahol az egyházmegyei hivatalban dolgoztam délutánig, majd mentem haza gyóntatni, misézni, prédikálni, majd este a szükséges plébániai adminisztrációt végeztem el. Bíboros úr egy szombati napon behívott a hivatalba. Az irodájában az irodaigazgató csodálkozva kérdezte: te nem tudod, milyen nap van ma? Én mondtam neki, hogy a bíboros úr hivatott. Látnivalóan semmiről nem tudott az irodaigazgató. Bíboros úr a szobájában mondta nekem, hogy II. János Pál pápa kinevezett Esztergom segédpüspökének, és vállalom-e. Erre csak egy helyes válasz lehet... Segédpüspökként nagyon kényelmes életem volt, hiszen részben tiszteltek a hivatal miatt, miközben felelősség jóformán nem akadt, mert a bíboros döntött dolgokról. Közben nagyon sok dolgot tanultam Paskai bíboros úrtól, aki bölcs és megértő ember volt.
 
A kényelmi helyzet után jött Székesfehérvár, immár megyés püspökként...
 
Akkor már Erdő Péter bíboros hivatott, aki poharakat készített elő, hogy koccintsunk. Nem tudtam, hogy névnapja vagy születésnapja lett volna valakinek, de bíboros úr azt mondta: ünnep van, mert a szent atya kinevezett Székesfehérvár püspökének! Nagyon meglepődtem! Takács Nándor püspök úr akkor már két éve beadta lemondását, és kérte nyugdíjazását. Így léphettem 2003-ban Szent István városába, a szentek városába, ahol ma is járom az utcákat, és boldog vagyok, mert az Isten ideszólított engemet.
 Névjegy: Született: Budapest, 1950. november 13. Pappá szentelték: Esztergom, 1976. június 19. Szolgálatai: esztergomi főegyházmegye 1976-2003; Ludányhalászi káplán 1976-77; Szécsény 1977-83; Budapest–Középső-Ferencváros (Haller tér) 1983-88; plébános ugyanott 1988-1992; Budapest–Erzsébetváros (Rózsák tere) 1992-2003. Pápai káplán 1994. Általános helynök és főszentszéki bíró 1995. Püspökké szentelték: Budapest, 1998. március 28. Tharrosi címzetes püspök, esztergom-budapesti segédpüspök 1998. Székesfehérvári püspök: 2003. április 4. Beiktatás: 2003. május 24.