-
Szentmise vízkereszt napján
Vízkereszt napján, Urunk megjelenésének ünnepén Spányi Antal püspök celebrált szentmisét a Székesegyházban. A megyéspüspök szentbeszédében arról is szólt a híveknek, hogy a napkeleti bölcsek példáját követve csak a kitartó keresés vezet el Jézushoz, aki mindannyiunk életének világossága, ereje és értelme.
2025.01.06. -
Pesovár népzenei verseny
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2024/2025-ös tanévben ismét megrendezi a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt Fejér vármegyei iskolai, vagy iskolán kívüli csoportok és szólisták számára 6-tól 24 éves korig. A jelentkezési határidő 2025. január 17., péntek.
2025.01.06. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Több mint 35 ezren látták Székesfehérváron a Munkácsy-kiállítást
Székesfehérvárnak különleges szerep adódott a kiállítás történetében, hiszen itt köszönthették 2008-ban az egymilliomodik, idén januárban pedig már az ötmilliomodik látogatót.
Különleges fényjáték és Liszt Ferenc Magyar rapszódiájának hangjai fogadták a látogatókat a Szent István Király Múzeum Rendház épületénél vasárnap este. Így búcsúztatták a 2023 szeptemberében megnyílt és – a nagy érdeklődére tekintettel meghosszabbított határidővel – most zárult Munkácsy Székesfehérváron kiállítást, amelyen még az utolsó órában is sok látogató töltötte meg a termeket.
A világszerte ismert festőművész különleges, szép alkotásaiból rendezett tárlatot méltatva dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a Múzeum munkatársainak és mindenkinek, aki segítette a Munkácsy-kiállítás megvalósítását. „Bízom abban, hogy ez a gyűjtemény nem örökre távozik, hanem valamilyen formában vissza fog térni Székesfehérvárra. A város bizonyította, hogy képes ilyen nagy jelentőségű kiállítások megrendezésére – maga az épület és a szakemberek is alkalmasak erre a feladatra. Bízom benne, hogy a látogatók mind úgy távoztak, hogy jól érezték magukat és büszkén néztek egy magyar festő fantasztikus műveire.” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere.
A tárlat rekordszámú érdeklődőt vonzott. Mint a vasárnapi záráskor kiderült: az utolsó hétvégén 1600, összesen pedig 35189 látogatót fogadtak a kiállításban.
„Nemcsak régészeti és történeti tárlatokat tudunk bemutatni megújult épületünkben, ahogy ezt a Munkácsy-kiállítás is szépen példázza.” – erről már Pokrovenszki Krisztián, a Múzeum főigazgatója beszélt. Örömmel számolt be arról, hogy nyár közepéig még látogatható a Csók István Képtárban az ókori Kína kincseit bemutató tárlat, és felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes lesz a híradásokat követni, hiszen – a Hadtörténeti Múzeummal együttműködésben – a Fő utcai épületben is újabb fontos, nagyszabású kiállításra készülnek néhány hónapon belül.