-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Több nyugdíjas kaphat távfűtési támogatást
Ezentúl azok a nyugdíjasok is kaphatnak távfűtési támogatást, akik nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek, hanem társasház vagy lakásszövetkezet útján egyenlítik ki a számlát. A kormány a csütörtöki döntésével kibővítette azoknak a nyugdíjasoknak a körét, akik távfűtési támogatást kérhetnek. Azok a nyugdíjasok is igényelhetik a távfűtési támogatást, akik nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek, hanem társasház vagy lakásszövetkezet útján egyenlítik ki a számlát. Az előzetes becslések szerint több tízezer idős embernek nyílik meg így a lehetősége a támogatás igénybevételére.
2006.04.21. 06:26 |
Ezentúl azok a nyugdíjasok is kaphatnak távfűtési támogatást, akik nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek, hanem társasház vagy lakásszövetkezet útján egyenlítik ki a számlát. A kormány a csütörtöki döntésével kibővítette azoknak a nyugdíjasoknak a körét, akik távfűtési támogatást kérhetnek.
Azok a nyugdíjasok is igényelhetik a távfűtési támogatást, akik nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek, hanem társasház vagy lakásszövetkezet útján egyenlítik ki a számlát. Az előzetes becslések szerint több tízezer idős embernek nyílik meg így a lehetősége a támogatás igénybevételére.
Visszamenőleg jár a támogatás
A távfűtési támogatás visszamenőleg jár, azaz, aki megfelel a feltételeknek, és május 31-ig bejelenti igényét az önkormányzat jegyzőjénél, 2005. október elsejétől megkapja a támogatást. Az igények összesítése után először 2006 júliusában érkezik a pénz egy összegben az idős emberekhez, majd november 30-ig havonta. 2005 októberétől 2006 márciusáig havi kétezer forint, míg 2006 áprilisától szeptember végéig ezer forint a támogatás havonta, ami egy évben összesen 18 ezer forintot jelent.
Több mint 800 milliót utaltak át
Kiemelte, hogy 2005 októberétől mostanáig körülbelül 70 ezer, nehéz körülmények között élő nyugdíjasnak több mint 800 millió forintot utalt a nyugdíjfolyósító főigazgatósága. A támogatás igénybevételének feltételei kapcsán a kormányszóvivő elmondta: ha a nyugdíjas egyedül él egy távfűtéses lakásban, akkor kérhet támogatást, ha előző havi bevétele nem éri el a nyugdíjminimum háromszorosát, azaz 75 300 forintot. Ha többen élnek egy háztartásban, akkor az egy főre jutó bevétel nem érheti el a nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 50 200 forintot.