Több száz remekmű a Székesfehérvári Makett Show-n

A Székesfehérvári Makett Show-n vasúti-, hajó-, repülő- és harcijármű-maketteket állítottak ki a Székesfehérvári Makettezők Baráti Köre. A gazdag programkínálatot látvány-makettezés, makettbörze is színesítette.
2019.09.21. 11:41 |
Több száz remekmű a Székesfehérvári Makett Show-n

A katonai makett kiállítást 1982 óta rendszeresen megrendezik Székesfehérváron, ahol bemutatkozik több, a katonai hagyományokat ápoló civil szervezet is.

A makettek között számos érdekesség is látható, ugyanis Szűcs Pál nyugalmazott rendőr alezredes elhozott néhány remekművet, melyeket gyufaszálakból épített. A miniatűr építmények, között a csalai Kégl-kastély és a Kisfaludi Simay kastély makettjét is megtekinthette a székesfehérvári közönség. A pécsi mesterember gondos aprólékossággal dolgozza ki a kastélyok díszes párkányát, vagy toronyóráját.

Fehérvári színes

  1. Gondtalan Sulikezdés

    Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ idén is a Next Stoppal közösen szervezi meg a Gondtalan Sulikezdés akcióját. A nyolcadik alkalommal meghirdetett iskolai tanszergyűjtés támogatói a szerényebb körülmények között élő helyi és környékbeli családoknak teszik könnyebbé az iskolakezdést, hogy a diákok teli táskával mehessenek iskolába.

    2024.07.30.
  2. Szerdán kezdődik a FEZEN

    A fesztivál szabadtéren az igazi, ezért a FEZEN idén visszatér a két kültéri nagyszínpados felálláshoz. Ahogy az elmúlt 27 évben, úgy idén is egy műfajilag sokszínű fesztivál várja a Székesfehérvárra érkezőket: Avantasia-tól a Scooterig, a Cradle Of Filth-től ATB-ig vagy éppen Beton.Hofitól Korda Györgyön és Balázs Klárin át a Tankcsapdáig idén is széles a merítés a FEZEN kínálatában.

    2024.07.30.
  3. A Nagy Átalakítás II.

    A stílusos megjelenés, a környezettudatos vásárlás, az újrahasznosítás és egy jó ügy szolgálata egyszerre lesz téma a székesfehérvári JóPont Adományboltban. Ma 15 és 18 óra között Pánczél Anikó stílustanácsadó személyre szabott ötletekkel segíti a Sarló utca 11/D szám alatt található üzletbe betérőket.

    2024.07.30.
  4. Aréna túra

    Augusztusban is minden szombaton 17.00 órakor indul a panoráma busz a székesfehérvári Piac-téri buszpályaudvarról. A kabrió buszos városnézés során az idegenvezető a város titkairól mesél, az Alba Arénába érkezve pedig a multicsarnok felfedezésére indulhatunk.

    2024.07.29.