-
A Prága Lions ellen lépnek pályára
Hazai pályán, a Prága Lions ellen folytatja a szezont a Fehérvár Entrhoners. A fehérvári amerikaifutball-csapat szombati meccse egyben jótékonysági esemény is lesz. A csapat a jegy és bérlet bevételek teljes árát az Almássy lakótelepen történt lakástűz során érintett család számára ajánlja majd fel.
2024.08.08. -
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Több százan vettek részt az V. Aszalvölgyi Foci Kupán
Hat székesfehérvári általános iskola fiataljai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Foci Kupára. A sportos családi rendezvényen a több mint száz ifjú focista mellett az őket kísérő szülőket, nagyszülőket és minden érdeklődőt tartalmas programkínálattal vártak a szervezők a meccsek idejére. A mérkőzések alatt kézműves foglalkozásokkal, nyugdíjasoknak szóló sportolási lehetőségekkel, valamint ingyenes szűrővizsgálatokkal is készültek a szervezők.
2015.10.03. 11:22 |
Hat székesfehérvári általános iskola fiataljai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Foci Kupára. A sportos családi rendezvényen a több mint száz ifjú focista mellett az őket kísérő szülőket, nagyszülőket és minden érdeklődőt tartalmas programkínálattal vártak a szervezők a meccsek idejére. A mérkőzések alatt kézműves foglalkozásokkal, nyugdíjasoknak szóló sportolási lehetőségekkel, valamint ingyenes szűrővizsgálatokkal is készültek a szervezők.
Szombaton már ötödik alkalommal rendezték meg az Aszalvölgyi Foci Kupát, amelyen az elmúlt évhez hasonlóan most is hat székesfehérvári általános iskola képviseltette magát. A Felsővárosi, a Hétvezér, a Kossuth Lajos, a Széna Téri, a Vasvári Pál és a Zentai Úti Általános Iskolából több mint száz ifjú focista küzdött a legjobb eredmény eléréséért a meghívásos alapon lebonyolított gyerekfoci bajnokságon. A sportrendezvényen az ötödik évfolyamos gyermekek kétszer tíz percben mérkőztek meg egymás ellen. A torna végén az első helyezett csapat elnyerte a vándorserleget, míg az 1-3. helyezett együttesek éremdíjazásban részesültek.
A IV. Aszalvölgyi Foci Kupán a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője, Deák Lajosné köszöntötte a megjelenteket. „Öt évvel ezelőtt gondoltunk arra, hogy megpróbáljuk megkedveltetni a szabadtéren való sportolást a gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy egy nagyon szép és kellemes környezetben mozoghatnak a fiatalok a Lehel utca mögötti sportpályán. Most már jubileumi, ötödik alkalommal szervezhetjük meg ezt a bajnokságot, amely az évek során több színes kísérőprogrammal is kibővült. Nagy öröm számunkra, hogy minden egyes korosztály számára sikerült olyan programokat szervezni, melynek segítségével kiváló lehetőség kínálkozik a generációk közti párbeszédre.” – mondta Deák Lajosné, aki sportszerű és balesetmentes küzdelmet kívánt a csapatoknak.
A mérkőzések közben a gyerekeket elkísérő családtagoknak, valamint a környéken élőknek ezúttal is színes és gazdag programkínálattal készültek a szervezők. A kisebbeknek kézműves foglalkozásokat, arcfestést és lufihajtogatást tartottak, míg az idősebb korosztály tagjai Horváth István, a Fejér Megyei Szabadidősport Egyesület elnökének vezetésével a nordic walking-ot, valamint több – korosztályra szabott – ügyességi sorversenyben is kipróbálhatták magukat. A rendezvényre több szervezet, köztük a Fejér Megyei Szabadidősport Egyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Mentaház Egészségközpont, az Arany EGYMI, illetve a K9 Kutyakiképző Iskola is kitelepült, így változatos és tartalmas programok várták a résztvevőket.
A rendezvényen a környezetvédelemre és az egészség megőrzésére is felhívták a megjelentek figyelmét. A Gaja Környezetvédő Egyesület a megújuló energiák, energiahatékonyság és öko-háztartás témákban tartott ismertetőt. A programra ellátogatók ökológiai lábnyomszámítást végezhettek, illetve a gyermekeket környezetvédelmi totóval és ökojátékkal várják a civil szervezet tagjai. Ezen kívül egészségügyi tanácsadásra és szűrővizsgálatok elvégeztetésére is volt lehetőség. Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász, a Mentaház szakorvosa általános állapotfelmérést végzett, emellett tanácsadást is tartott az érdeklődőknek. A sportrendezvény védnökei Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere voltak.