-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
További szigorítás a dohányreklámoknak
Az Országgyűlés hétfőn nagy többséggel elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megtiltja a dohányreklámokat azokon eseményeken, amelyeket nemcsak Magyarországon, hanem az unió más tagállamaiban is megrendeznek. A hatályos magyar szabályozás szerint az általános dohányreklám-tilalom nem vonatkozik a szakmai célú reklámra, az üzletekben való bemutatásra, valamint a nem Magyarországon nyomtatott, vagy idegen nyelvű újságokra. A törvény 2005-ös módosítása felmentést adott a tilalom alól „nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű” eseményeknek is. Az enyhítés miatt az Európai Bizottság azonban úgynevezett kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.
2006.11.21. 08:22 |
Az Országgyűlés hétfőn nagy többséggel elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megtiltja a dohányreklámokat azokon eseményeken, amelyeket nemcsak Magyarországon, hanem az unió más tagállamaiban is megrendeznek.
Az Országgyűlés 349 igen, 4 nem szavazattal fogadta el a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997-es törvény módosítását. „Nem nyújtható szponzorálás dohányárura vonatkozóan olyan rendezvényhez illetve tevékenységhez, amely az Európai Gazdasági Térség több államát érinti, vagy azokban zajlik, vagy más módon határokon átnyúló hatással rendelkezik” - olvasható a jogszabály-módosításban.
A hatályos magyar szabályozás szerint az általános dohányreklám-tilalom nem vonatkozik a szakmai célú reklámra, az üzletekben való bemutatásra, valamint a nem Magyarországon nyomtatott, vagy idegen nyelvű újságokra. A törvény 2005-ös módosítása felmentést adott a tilalom alól „nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű” eseményeknek is.
Az enyhítés miatt az Európai Bizottság azonban úgynevezett kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. A hétfőn elfogadott törvénymódosítás általános indoklása szerint a mostani változtatás az uniós irányelvnek való „maradéktalan megfelelést szolgálja”. A jogszabály-változás hatályon kívül helyezi a 2005-ös módosítást.