-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Triscsuk távozik, a Fehérvár KC győzelemmel búcsúzna a szezontól
A Kiskunhalas ellen zárja a szezont a Fehérvár KC. Az ötödik helyet már megszerző kézilabdázók (akik a Győr BL-győzelme esetén nemzetközi kupaindulók) győzelemmel szeretnének búcsúzni a közönségtől – pláne, hogy több játékosnak ez a meccs a csapattól történő búcsú is lesz. Triscsuk Krisztina Érdre szerződik.
2013.05.08. 09:04 |
A Kiskunhalas ellen zárja a szezont a Fehérvár KC. Az ötödik helyet már megszerző kézilabdázók (akik a Győr BL-győzelme esetén nemzetközi kupaindulók) győzelemmel szeretnének búcsúzni a közönségtől – pláne, hogy több játékosnak ez a meccs a csapattól történő búcsú is lesz. Triscsuk Krisztina Érdre szerződik.
A szerdán 18 órakor kezdődő utolsó bajnoki mérkőzésnek már nincs tétje az FKC számára, a rájátszásban remekül teljesítő csapat megszerezte az ötödik helyet. A klub számára mégis fontos a találkozó, hiszen a közönségtől és néhány, kivétel nélkül rősen Fehérvárhoz kötődő játékostól is búcsúzik a csapat. A Kiskunhalas kemény ellenfél volt az idény előző meccsein, most ellene is felszabadultan játszhat a Fehérvár, amely, ha a Győr megnyeri a BL-t (háromgólos előnnyel várja a Larvik elleni hazai visszavágót a döntőben), ősszel az EHF-kupában indulhat.
A találkozó egyben búcsú lesz öt, a városhoz és a csapathoz erősen kötődő kézilabdázónak, tőlük elköszönnek a vezetők és a szurkolók. Lelkes Noémi és Németh Nóra saját nevelés, Szikora Melinda és Zsigmond Vivien egyaránt öt szezont húzott le Fehérváron - és szintén távozik a 2005 óta itt szereplő, már magyar állampolgár Triscsuk Krisztina. A válogatott játékos a hírek szerint a bajnoki bronzérmes Érdhez szerződik, távozásával új korszak kezdődik az FKC életében. Az utolsó meccs előtt Azari Fruzsina is hangsúlyozta, a búcsú miatt is fontos a győzelem: „Ugyanúgy készülünk a szezon utolsó meccsére, mintha ezen múlna a helyezésünk sorsa, mert szépen szeretnénk búcsúzni a szurkolóinktól, illetve azoktól a játékosoktól, akik elmennek. Mindenképp nyerni szeretnénk, bár az tagadhatatlan, hogy nagyon szezonvégi hangulatunk van, és várjuk már a nyári szünetet."