-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Tudományos konferencia gazdagítja a Királyi Napok programjait
Székesfehérvár középkori történetéről hallhatnak újabb fontos információkat mindazok, akik részt vesznek szombaton délelőtt, a Városházán megrendezésre kerülő konferencián. Az Árpád-ház Programhoz kapcsolódó tudományos ülésre a Székesfehérvári Királyi Napok keretében kerül sor. A 10.00 órakor kezdődő program nyilvános, tisztelettel várnak minden érdeklődőt!
2016.08.11. 16:32 |
Székesfehérvár középkori történetéről hallhatnak újabb érdekességeket, fontos információkat mindazok, akik részt vesznek szombaton délelőtt, a Városházán megrendezésre kerülő konferencián. Az Árpád-ház Programhoz kapcsolódó tudományos ülésre a Székesfehérvári Királyi Napok keretében kerül sor. A 10.00 órakor kezdődő program nyilvános, tisztelettel várnak minden érdeklődőt!
Az ünnepi, szakrális és szórakoztató rendezvények mellett hagyományosan a tudomány is helyet kap a Székesfehérvári Királyi Napok programjaiban. Augusztus 13-án, szombaton 10.00 órakor a Városháza Dísztermében rendezik meg a „Fény és árnyék a középkori Fehérvár történetében” című konferenciát Székesfehérvár Önkormányzata, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint az MTA BTK Lendület Középkori Gazdaságtörténeti Kutatócsoport közreműködésével.
A konferencia keretében az MTA BTK kutatói, Zsoldos Attila, Weisz Boglárka és Skorka Renáta tartanak előadásokat munkájuk legfrissebb eredményeire alapozva. Szó lesz többek között az „olasz” Fehérvárról, a középkori város rendjéről, működéséről, és a rend felbomlásáról, az 1490-et követő periódusról. A tudományos konferencia nyilvános, mindenki számára látogatható. A szervezők szeretettel várják a Székesfehérvár története iránt érdeklődőket!