-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Új fasor a Béke téren - harminc gömbkoronájú kőrist ültettek
A Béke téri nyárfák nagy része elöregedett és balesetveszélyessé vált, ezért vált szükségessé a fasorcsere, melyet az Alcoa Alapítvány támogatásával szerzett be a város, az ültetést pedig a Városgondnokság kertészei végezték. Az öreg, korhadt törzsű nyárfákat a múlt héten vágták ki és hétfőn reggel kezdék a nagyméretű, előnevelt gömbkoronájú kőrisek ültetését.
2016.11.14. 09:34 |
A Béke téri nyárfák nagy része elöregedett és balesetveszélyessé vált, ezért vált szükségessé a fasorcsere, melyet az Alcoa Alapítvány támogatásával szerzett be a város, az ültetést pedig a Városgondnokság kertészei végezték. Az öreg, korhadt törzsű nyárfákat a múlt héten vágták ki és hétfőn reggel kezdék a nagyméretű, előnevelt gömbkoronájú kőrisek ültetését.
KÉPGALÉRIA a fasor ültetéséről
KÉPGALÉRIA a fasor ültetéséről
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0november/korisultetes/faultetes%20beke%20ter01.jpg)
Összesen harminc darab Mecsek fajtájú gömbkőris került a nyárfák helyére, melyek egységes fasort fognak alkotni. Előnevelt, viszonylag nagy méretű fákat ültettek, melyek gömbkoronája nagyon szépen mutat majd a téren. Viszonylag gyors növekedésűek ezek a fajta kőrisek, így hamar szép dísze lesz az új sor a Béke térnek.
A faültetésnél ott volt Juhász László önkormányzati képviselő, környezetvédelmi tanácsnok és a Gaja Egyesület elnöke és titkára, Varga Gábor illetve Gárdonyi László is, továbbá a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájának munkatársai, sőt még a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója is megnézte a faültetést.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0november/korisultetes/faultetes%20beke%20ter12.jpg)
Az elmúlt napokban a városban több helyen, így a Csóri úti körforgalomnál, a Palotai úti kerékpárút mellett és a Szárazréti Közösségi Ház udvarán is telepítenek nagyobb, előnevelt fákat. A növények beszerzésére az Alcoa Alapítványtól tízezer dollárt kapott a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájának pályázata alapján a város önkormányzata
Nagyon jól látható volt már a gyökérnyaki korhadás több Béke téri nyárfánál, ami szélben rendkívül veszélyes, mert egy-egy nagyobb széllökés viharban kicsavarhatja - mondta Homoki László a Városgondnokság kertésze. A kivágott fákat felkuglizták és a Városgondnokság telephelyére szállították, ahol felvágás után szociális tűzifaként osztják majd ki rászorulók között.