-
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
BIDF 2025
Január utolsó napjaiban országszerte 11 városban, így Székesfehérváron is láthatóak lesznek a tavalyi év legtöbb díjat nyert dokumentumfilmjei a világ minden tájáról. A vetítések után városunkban elismert szakértőkkel beszélgetnek és járják körbe a filmek által felvetett témákat január 30-a és február 2-a között.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Új helyre került Kisnagy András térplasztikája
A mai napon avatta fel Warvasovszky Tihamér polgármester az új helyre került az eddig az 56-osok terén helyt foglaló Kisnagy András térplasztikáját. A vasbeton alkotást még a nyáron szállították át a József utcába, hiszen eredeti helyén a közgyűlés döntése alapján új szobrot állítanak fel a forradalom 50. évfordulójának alkalmából. A szobor köré padokat telepítettek és zöld parkot alakítottak ki. A térplasztikát a közeli általános iskola zenés verses műsorával adták át a környék lakóinak.
A köztéri alkotást Kisnagy Ferenc alkotta meg 1984-ben és még abban az évben, felállították a vasbeton monstrumot a Rév szálló mellett. A szobor a lakótelepek építését örökíti meg. Az alkotást 22 év után a nyár elején szállították át a József utcába. A műveletet nehezítette, hogy az alkotást nem bontották szét, hanem egészben szállították át a honvédség segítségével a 43 tonnás szobrot. Az alkotás eszmei értéke mára 27 millió forint. Az alkotó Kisnagy Ferenc, már nem tudott részt venni a szobor áthelyezésénél, de özvegye támogatta az alkotás átszállítását.