-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Új helyszínen a Szabadművelődés Házánál lesz a Nyuszi Futás
Húsvét alkalmából ismét megrendezik a Nyuszi Futást – Nyúl Félmaratont Székesfehérváron óvodások, iskolások számára. A Halesz-liget helyett a Szabadművelődés Háza környékén bonyolítják le az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényt március 26-án. A rendezvényre óvodások, iskolások és felnőtteket is várnak, különbötő távokkal.
2013.03.22. 10:57 |
Húsvét alkalmából ismét megrendezik a Nyuszi Futást – Nyúl Félmaratont Székesfehérváron óvodások, iskolások számára. A Halesz-liget helyett a Szabadművelődés Háza környékén bonyolítják le az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényt március 26-án.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Fejér megyei Szervezete kiemelten támogatja az ifjúság egészségre, sportos életmódra történő nevelését, ennek jegyében rendezi meg a III. Nyuszi Futást-Nyúl Félmaratont március 26-án, kedden 16.00 órától. Az eredeti tervek szerint a Halesz-ligetben bonyolították volna a programot, de a terület jelenleg nem alkalmas sportolásra, így A Szabadművelődés Háza környékén kerül sor a futásra.
A rendezvényre óvodások, iskolások jelentkezését várják, akik teljesíthetik a Nyuszi Futás 1 kilométeres, vagy ennél rövidebb távját, az 1 és 21 kilométer közötti, szabadon választott távú Nyúl Félmaraton pedig a szülőknek, a felnőtteknek szól. A MATASZ hosszútávfutói a helyszínen segítenek, és tanácsokkal látják el a résztvevőket. A programot nagyon rossz időben is megtartják, ebben az esetben A Szabadművelődés Háza aulájában tornászhatnak a gyerekek, akiket húsvéti meglepetéssel várnak. A III. Nyuszi Futás – Nyúl Félmaraton fővédnöke Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, aki szintén részt vesz az eseményen.