Új játszópark és műfüves focipálya is épül a Palotavárosban

 Sok gyermek és család veheti birtokba a Palotaváros szívében nemsokára elkészülő játszóparkot a Halász utca Bátky Zsigmond utca közötti területen. Az új játszóeszközök és a fedett fitneszpark sportszerei már a helyükön állna. A múlt héten 20 darab fát ültettek el a területen, és a Városgondnokság szakemberei most kezdik el a műfüves focipálya kialakítását, hangzott el a mai helyszíni bejáráson.
2018.11.15. 17:17 |
Új játszópark és műfüves focipálya is épül a Palotavárosban

Hamarosan újabb játszóparkkal gazdagodik Palotaváros. A Bátky Zsigmond utca és Halász utca közötti parkban 2016-ban átadott játszótér mellé újabb eszközöket telepítettek, valamint kialakítanak egy fitnesz szigetet is felnőttek részére. A tavalyi évben a Belügyminisztériumtól kapott 50 millió forintos állami forrást Székesfehérvár Önkormányzata 12 millió forinttal egészítette ki. A teljes beruházás összköltsége, az eszközök beszerzése a parkfenntartási munkálatokkal együtt 62 millió forint volt.

A hamarosan elkészülő új játszóparkban a város polgármestere Cser-Palkovics András, a két palotavárosi önkormányzati képviselővel Viza Attilával és Farkas Lászlólval valamint Bozai István városgondnokkal közösen tartott bejárást.

A fejlesztésnek köszönhetően az országban elsőként Székesfehérváron vehetik majd birtokba a gyerekek a köteles mászórendszerű játszóeszközt, valamint a már meglévő homokozó fölé napvitorlát húztak és bővül a padok és szemetesek száma. Kialakítottak egy 90 m² alapterületű, fedett kondiparkot is, amelyen kilenc eszköz kapott helyet. Az új játszótér és fitneszpark mellé húsz darab perzsafát, díszcseresznyét, selyemakácot és hársfát ültettek a Városgondnokság parkfenntartó szakemberei.

A munkálatok a 40x20 méteres műfű borítású focipálya kialakításával, focikapu telepítésével és a labdafogó háló építésével folytatódnak.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.