-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Újabb feketelista jelent meg az APEH honlapján
Újabb feketelistát tett közzé az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a honlapján. Néhány napja azoknak a magánszemélyeknek és más adóalanyoknak a nevét és fontosabb adatait hozta nyilvánosságra, akik vagy amelyek terhére az elmúlt negyedévben magánszemélyek esetében legalább 10, más adózók esetében pedig minimum 100 millió forintos adóhiányt állapított meg jogerőre emelkedett határozattal. Ezúttal pedig azokat ültette szégyenpadra az adóhivatal, akik magánszemélyként tartósan – folyamatosan 180 napja vagy azon túl – legalább 10 millió forintnyi adóval tartoznak, más adózók esetében pedig azzal lehetett kiérdemelni a kétes dicsőséget, ha minimum 100 millió forintnyi adót nem róttak le huzamosabb ideje.
2007.05.02. 07:36 |

A két halmaz jókora: 1908 magánszemély és 476 más adózó került fel a listára. Az azonban nem derül ki, hogy kinek mekkora a kiegyenlítetlen számlája az APEH-hel szemben. A renitens vállalkozások jelentős része felszámolás alatt áll, a másik nagy csoportot a kereskedelemben, szolgáltatószektorban érdekelt cégek képezik. Ez a legalább fél éve tekintélyes összegű adóval tartozó személyek és más adóalanyok listája újdonság, szemben az elsőként említett felsorolással. Az azonban közös bennük, hogy mindkettőt negyedévente frissíti az állami adóhatóság, és részét képezik az adónemfizetés elleni harcnak.