-
Hazajönni Fehérvárra
Az ÖKK Podcast adventi történetében a tősgyökeres, fehérvári vasutascsaládból származó Kiss Imrét ismerhetik meg. A tornatanárnak készülő fiatalember a MÁV Előre (később Locomotiv) SC tehetséges és sikeres sportolója volt, ám az élet másfelé sodorta.
2024.12.21. -
3 technikumunk a TOP 100-ban
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján a napokban megjelent a 2025-ös 100 legjobb magyarországi technikum rangsora, amit idén a Mandiner hozott nyilvánosságra. A Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikuma a 100-as lista 30. helyét foglalja el.
2024.12.20. -
95 éves Erzsi néni
95.születésnapja alkalmából köszöntötték Molnár Dezsőné Csirke Erzsébetet, Áron Nagy Lajos festőművész hagyatékának őrzőjét.
2024.12.20. -
Változik a szakrendelések nyitvatartása
Változik a szakrendelések nyitvatartása a két ünnep között. Az idei évben receptfelírásra sem lesz már lehetőség, legközelebb majd csak január másodikán.
2024.12.20.
Újabb két okleveles technikusi képzés indul a következő tanévtől
A felmenő rendszerben szeptembertől induló ötéves, duális képzésben résztvevők közül azok, akik jól teljesítettek, és az Óbudai Egyetem műszaki, vagy gazdasági karán folytatják felsőfokú tanulmányikat, jelentős kreditpont vihetnek magukkal az egyetemi képzésbe.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum (SZSZC) és az Óbudai Egyetem között évek óta tartó kiváló együttműködésnek köszönhetően a következő tanévtől két újabb okleveles technikusi szakkal bővül a Centrum két technikumának képzési kínálata. A 2024/25-ös tanévben az SZC Jáky József Technikumban Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés indul az ÓE Alba Regia Műszaki Karával együttműködve, míg az SZC I. István Technikumban - az ÓE Keleti Károly Gazdasági Karával kötött együttműködésnek köszönhetően - elérhető lesz a Gazdálkodás és menedzsment technikus képzés – jelentették be a hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
Ez a szakmai együttműködés elsősorban a diákok jövőjéről szól, és a tudás megszerzésén túl egy újabb lehetőséget ad a felsőfokú képesítés megszerzéséhez, mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. „Büszkék lehetünk a szakképzési centrumban folyó munkára, amely országos szinten is kiemelkedő, és arra az együttműködésre, amelyet az Óbudai Egyetem és a város oktatási intézményei kialakítottak az elmúlt években a fiatalok érdekében. A cél továbbra is az, hogy megtartsuk a fehérvári fiataljainkat a városban, hogy minél többen válasszák képzési helyszínnek, majd otthonuknak Székesfehérvárt. A duális partnerek mindent megtesznek annak érdekében, hogy ehhez minden feltétel adott legyen.” – tette hozzá.
Meggyőződésem, hogy ez egy újabb sikertörténet kezdete, hangsúlyozta prof. dr. Györök György. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja beszélt arról, hogy a diákokon túl az oktatási intézményeknek is előnye származik ezekből a hosszútávra szóló együttműködésekből. Abba az irányba megyünk, hogy gazdálkodva, a hatékonyságot növelve egyszer tanítsuk meg jól egyetemi odafigyeléssel a középiskolában oktató kollégák segítségével ezeket a tárgyakat.
Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar dékánja köszönetet mondott azért, hogy a kar képzése Budapest mellett ma már Székesfehérváron is elérhető a hallgatók számára. Ez az együttműködés újabb perspektívát és erősítést ad az okleveles technikusi képzésnek, hiszen ez egy rendkívül jó lehetőség arra, hogy a diákok minél hamarabb bekapcsolódjanak az egyetemi életbe. Fontos, hogy a középiskolában tanító pedagógus kollégákkal együtt úgy tudjuk megszólítani és felkészíteni a hallgatókat, hogy egyenes ágon bejöhessenek a Kar képzésére mind a kreditelszámolás, mind az ott szerzett tudás teljes hasznosítása révén. A dékán hozzátette, a gazdálkodás és menedzsment képzés mellett a pénzügyi és számvitel szak is elérhető lesz Székesfehérváron a következő évtől.
A pilot programként a 2020/2021-es tanévben elsőként a Széchenyi Technikumban elindított okleveles technikus képzés hallgatói ma már 11. osztályosok.
Annak idején az országban 16, mára már 200 helyszínen érhető el ez a fajta képzés, emlékeztetett Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója. Hozzátette, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum iskoláinak is nagyon fontos, hogy minél több tanulója hallgató korában is itt maradjon. A duális oktatást is arra helyeztük át, hogy Székesfehérvár és agglomerációjának kereskedelmi és ipari környezetét el tudjuk látni munkavállalókkal közép és felsővezetői szinten is. Az okleveles technikus képzés eddig főleg a műszaki területen volt jellemző, de régóta dolgoztunk azon az I. István Technikum vezetőjével, Lovász Katalinnal és dr. Oroszné Stefánkó Évával, a Jáky József Technikum igazgatójával, hogy gazdálkodási, pénzügyi, valamint földmérő, földügyi és térinformatikai területen is lehetőséget kapjanak a tanulók. Így mára már öt okleveles technikusi képzésünk van az Óbudai Egyetemmel közösen.