Újabb tér újul meg a Belvárosban – tervezői tájékoztató a Bartók Béla térről

Két ütemben – elsőként a kiszolgáló közművek tekintetében, majd a tér közösségi funkcióinak kialakításával – újul meg a Bartók Béla tér. A tervezők látványtervet is bemutattak, de ez még munkaanyag, a véglegesítés előtt az érdeklődő fehérváriak széles körben megismerhetik majd a Bartók Béla tér kialakítására vonatkozó terveket. A képviselőknek a tervezők tartottak bemutatót a héten.
2018.09.13. 12:27 |
Újabb tér újul meg a Belvárosban – tervezői tájékoztató a Bartók Béla térről

LETÖLTHETŐ prezentáció a tervezői tájékoztatóról (.pptx)

A pénteki közgyűlésen elindul az első ütem munkálatainak elvégzéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A közműrekonstrukció keretében a vízvezeték, a szennyvíz- és csapadékcsatorna hálózat is megújul, valamint átépítik a tér közvilágítását és a villamosenergia-ellátását. Ezen feladatok befejezésének tervezett határideje jövő év májusa.

Ezt követi majd a tér megújítása, ami a Bartók Béla tér területén és a Jókai utca vonatkozásában is több szabadtér-építészeti elem (pl. nézőtér, utcabútorok) kihelyezését és kertészeti, illetve forgalomtechnikai munkákat is jelent. A használaton kívüli – és a tér fontos részét elfoglaló –medenceteret megszüntetik, a könyvtárépület szép árkádsora elé egy kis szabadtéri színpadot alakítanak ki, jobban kiszolgálva a téren rendezett előadások és a közönség igényeit. Teret hagynak a színpad előtt széksorok elhelyezésére, valamint a virágágyásokat és fákat körülölelő padok is komfortosabbá, a látogatók számára meghittebbé teszik a teret – nemcsak azt itt rendezett programok idején, hanem a mindennapokban is. A teljes revitalizáció 2020-21-re valósulhat majd meg, a pontos befejezési határidő függ a rendházépület felújításának később meghatározott ütemtervétől.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.