-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Újjáalakult a Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete
Újjáalakuló közgyűlését tartotta a Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete kedden, Székesfehérváron. A szervezők célja elsősorban az, hogy a „sorstársak” találkozhassanak, de természetesen orvosi és dietetikai hátteret is biztosítanak. Az egyesület minden hónap utolsó szerdáján, 16.00 órakor tarja összejöveteleit a Fehérvári Civil Központban, ahová minden betegtársat, azok családtagjait és az érdeklődőket is szeretettel várják.
2013.03.20. 12:27 |
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/marcius/cukorbeteg01.jpg)
Hosszas és eredményes munkával ismét felélesztették a szunnyadó Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesületét. Az újjáalakuló közgyűlésen elhangzott, folytatják az érdekvédelmi munkát a felnőtt cukorbetegekért. A szervezők nevében Kovács Ilona elmondta: „Az egyesület újraindítása érdekében sok támogatást kaptunk Székesfehérvár Önkormányzatától és szakmai segítséget a Fejér Megyei Szent György Kórház szakembereitől.”
Az újjáalakuló közgyűlésen jelen volt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. „Székesfehérvár Egészségfejlesztési Tervében kiemelt szerepet kap a diabétesz, mint betegség. Azért is nagy öröm számomra, hogy újraindult a felnőtt diabétesz betegeket összefogó egyesület, mert így az információk egyre szélesebb körben eljutnak az érintettekhez, hiszen számos szűrőprogramot szervezünk, ingyenes gyógytornát biztosítunk.”
A város önkormányzata által ingyenesen biztosított „Nyitott tornatermek” akció keretében már több mint egy éve gyógyterápiás tornát tartanak cukorbetegeknek. A Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás Tagintézményének tornatermében minden héten, kedden, 17.00 órakor kezdődik a foglalkozás.
A Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesületének keddi közgyűlésén megkezdték az idei év tervezését. A szervezők minden hónap utolsó szerdáján, 16.00 órakor tarják összejöveteleiket a Fehérvári Civil Központban, ahová minden betegtársukat, azok családtagjait és az érdeklődőket is szeretettel várják.