-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Újra indulnak a Négykezes keddek - dekupázsolásra várják az érdeklődőket
Újra indulnak szeptember 6-tól a Négykezes keddek a Hetedhét Játék- múzeumban. Az alkotni vágyó érdeklődőket hozzáértő kézművesek segítik a különböző technikák elsajátításában, mint a varrás, makramézás, horgolás vagy szövés. Szeptember 6-án a dekupázsolás trükkjeit leshetik el a résztvevők.
2016.09.01. 10:30 |
Újra indulnak szeptember 6-tól a Négykezes keddek a Hetedhét Játékmúzeumban. Az alkotni vágyó érdeklődőket hozzáértő kézművesek segítik a különböző technikák elsajátításában, mint a varrás, makramézás, horgolás vagy szövés. Szeptember 6-án a dekupázsolás trükkjeit leshetik el a résztvevők.
Együttalkotásra buzdít a Négykezes keddek szeptember 6-án újra induló sorozata a Hetedhét Játékmúzeumban. A foglalkozások délelőttönként zajlanak 10.30 órától 12 óráig. Az érdeklődőknek hozzáértők segítenek abban, hogy a különféle kézműves technikákat – mint a hímezés, varrás, horgolás vagy makramézás – elsajátítsák.
Az első alkalommal a dekupázsolás trükkjeit figyelhetik meg és próbálhatják ki a résztvevők Richterné Márai Teri vezetésével. A féléves programban szerepel még többek között a keresztszemes hímzés, a raffiafonás, a körszövés és a foltvarrás is. A foglalkozásokra bérlet is vásárolható, valamint a szervezők gyermekfelügyeletet biztosítanak.