-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Újra szárnyalnak a Zichy ligeti dallamok
A Zichy ligeti dallamok programsorozat részeként augusztus 29-ig hallhatnak vasárnaponként színvonalas produkciókat a fehérváriak. Adorján Viktor, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a múlt századi Városligeti estéket szeretnénk felidézni, ahol a katonazenekar a zenepavilonban muzsikált. A Zichy ligetet kellemes találkozóhellyé szeretnék varázsolni, ahol idősek és fiatalok egyaránt jól érzik magukat.
2010.07.04. 14:28 |
A Zichy ligeti dallamok programsorozat részeként augusztus 29-ig hallhatnak vasárnaponként színvonalas produkciókat a fehérváriak. Adorján Viktor, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a múlt századi Városligeti estéket szeretnénk felidézni, ahol a katonazenekar a zenepavilonban muzsikált. A Zichy ligetet kellemes találkozóhellyé szeretnék varázsolni, ahol idősek és fiatalok egyaránt jól érzik magukat.
A koncertek előtt számos látványossággal, zsonglőrökkel és mazsorettekkel várják a közönséget. Adorján Viktor elmondta, hogy a zenepavilonok alapműfaja a fúvós zenekar, ezért a Zichy ligeti koncertek kínálatából sem hiányozhat a fúvószene. Augusztus 29-én ezzel zárják a rendezvénysorozatot, ezen kívül egy angol iskola fúvószenekarát is üdvözölhetjük majd itt. Újdonság az elmúlt évekhez képest, hogy egy kórus is fellép ugyanebből az angol iskolából. A koncerteket széles műfaji változatosség jellemzi, lesz görög népzene, virágének, operettsláger, magyar népzene és jazz is. A rendezők célja az volt, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály is megtalálja a magának való szórakozást. A rendezvényt támogató városi önkormányzat részéről Dienesné Fluck Györgyi, a Kulturális és Turisztikai Bizottság tagja kiemelte, hogyigazi piknikhangulat lesz a ligetben, bohócműsorokkal, verkli-zenével várják a koncertek előtt a családokat.
![](/_user/0/Image/001Peter/zichy.jpg)