-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Május 4-től a háziorvosi és fogorvosi rendelések is újraindulnak
Az EMMI a Magyar Közlönyben megjelentek szerint módosította a korábbi rendelkezédeket, így május 4-től már nemcsak sürgősségi, hanem bármilyen problémával fogadják betegeiket a fogorvosok. Újraindul a háziorvosi és házi gyermekorvosi alapellátás is.
2020.05.01. 16:16 |
Szigorú higiénés rendszabályok mellett május 4-től az alábbi ellátások nyújtására van lehetőség:
- A háziorvosi és házi gyermekorvosi, továbbá a védőnői ellátások és fogászati alapellátás
- A járóbeteg szakellátás, ideértve a diagnosztikai ellátásokat és a fogászati szakellátást is
- Az egynapos ellátások
- A fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitáció és a tranplantációs beavatkozások
- A nem közfinanszírozott (magán) ellátások
Az Emmi-rendeletből az is kiderült, hogy június 1-től újraindul minden, nem koronavírussal kapcsolatos szűrővizsgálat is.