Ünnepi ebéd a KALOT-nál Szent Sebestyén tiszteletére

Az ünnepi ebéd papi áldással indult és estébe nyúló nótaszóval ért véget.

Zimankós volt a vasárnap. A felsővárosi Szent Sebestyén-templom ajtajából komótosan hömpölygött a fekete-szürke ruhás tömeg. Az asszonyok pár szót még váltottak egymással. A férfiak – az idősebbek kalapban, a fiatalabbak anélkül – a szemben lévő művelődési ház felé vették az irányt, ahol a katolikus legényegylet tartotta hagyományos, Szent Sebestyén tiszteletére rendezett ebédjét. Régi, mélyen gyökerező hagyomány ez, amit a negyvenévnyi szocializmus is csak megtépázni tudott, de eltörölni nem.

A téeszelnök is tiszteletben tartotta

Az asztalokat a nagyteremben precíz sorokba rendezték és megterítették a gondos férfikezek, hogy a mise után már csak ünnepelni kelljen. A beszélgetés morajlását csak a poharak csilingelése törte meg. Ahogy az idősebbek mondták: a szódában nincsen nóta, ezért fogy jobban a bor és a pálinka!
„Nemcsak az egyedülálló, hogy egy közösség manapság még tartja a népszokást, hanem az is, ahogyan ezek az emberek gondolkodnak a hitről és az elkötelezettségről.” – mondta Földi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője, aki az egyik asztalnál beszélgetett. Később hozzátette: ezt a KALOT-ebédet senki sem hagyná ki. Ilyenkor még azok is eljönnek, akik Felsővárosból elszármaztak, és külön öröm, hogy az apák és fiaik mellett már az unokák is részt vesznek az ünnepségen.
Hivatalos műsorrend nem volt. Horváth László, a művelődési ház egykori vezetője néhány mondatban felelevenítette a Szent Sebestyénnek tett, lassan háromszáz éves fogadalmat. A „fősővárosiak” január 20-án, akármilyen napra is esett, ünneplőt öltöttek, misére mentek és otthon búcsúi ebédet tartottak. A szokást még a téeszelnökök is tiszteletben is tartották: „Az ötvenes évekig a Sebestyén-napi búcsút bál is követte. 1992-től Lauber Benedek prépost kanonok és a felsővárosi egyházközösség felelevenítette a hagyományt. Sebestyén nyolcadában a vasárnapi mise után, 12-kor átjön a plébános, áldást mond és utána mindenki nekilát az ebédnek.” Az íratlan szokás szerint ilyenkor csak férfiak lehetnek jelen.

Óda a sült malachoz

Eközben a kisteremben megjelent Raffai József, aki már hosszú évek óta főzi az ebédet a közösségnek, a menü mindig kemencében sült malac: „Idén egy májas malacragulevest is főztem. Saját recept. A malac belsőségeit, a szívet, tüdőt és egy kis fejhúst megfőzzük, aztán összedaráljuk és nyersen hozzákeverjük a májat, ebből lesz a galuska. Így semmi sem vész kárba!” A malac sütése külön tudomány. Ahhoz azonban, hogy a hús olyan foszlós legyen, mint a kalács, a bőr meg úgy ropogjon, mint a karamella a Dobos-torta tetején, több napig kell pácolni.

"Sokat járok Erdélyországba. Parajdról mindig szoktam hozni sós forrásvizet. Ebben áll a malacka két-három napig, attól függően, hogy mekkora. Utána befűszerezem fokhagymával, köménymaggal, őrölt borssal meg a titkos összetevővel, amiben még egy napig érlelődik.” József először a kemencében fedő alatt – vagy ha az állat nem fér be, akkor fólia alatt – süti három-négy órát. Közben sörrel locsolgatja és a pompa kedvéért egy kis szalonnával is átkeni. Az utolsó lépés a pirítás, ami nagyjából húszperces-félórás művelet. A húshoz párolt lilakáposzta és fűszeres sült burgonya jár.

Akivel a BBC is riportot készített

"No, fiúk, kezdődhet a játék?" – kérdezte József néhány harmincas férfitól, majd előkerültek a merőkanalak, és a kondérból a malacragulevest belemerte a levesestálakba. Közben kiderült, ő is, mint a teremben majdnem mindenki, „fősővárosi” származású: „A nagyapám, Raffay József is idevalósi volt, igaz, már Öreghegyen lakott. Focista, azon belül hátvéd volt az öreg. A Bencsik Pista bácsi mondta, hogy állítólag még a BBC is forgatott vele riportot, mert fél pályától a tizenhatoson belülre be tudta dobni a labdát. Úgyhogy ha kiment a labda a félpálya környékén, a többiek már futottak is előre, mert a bedobása egy szöglettel ért fel.” A nagypapát aztán behívták a háborúba. A Don-kanyarnál szolgált, mikor megszületett a fia, ezért hazajöhetett a frontról. „Apám mentette meg az életét, különben ott halt volna meg a Donnál. Még nem ért haza, amikor aput anyakönyveztetni kellett, ezért a szomszéd ment el a hivatalba. Y helyett sima i-vel íratta be a családnevünket, így vesztettük el a nemesi y-t.”

Közben eggyel magasabb fokozatra kapcsolt a lakoma. A férfiak, fiúk térültek-fordultak a levesestálakkal. József felvágta a ropogós bőrű, rózsaszín húsú malacot, mérte a lilakáposztát, a krumplit. Kopogtak a kanalak, koccantak a poharak, aztán meg a farsangi fánk tetejéről hullott a porcukor. Egyre élénkebb lett a beszélgetés. Egyszer csak előkerült a harmonika. A férfiak alkalmi kórusa az asztal mellett olyan régi nótákba kezdett, amiken nem fogott az idő.