-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Úrnapi körmenet Székesfehérvár belvárosában
Székesfehérváron, Spányi Antal, megyéspüspök tartott Úrnapi szentmisét, a Szent István Bazilikában. A Krisztus titokzatos testének tiszteletére tartott szentmise után, a püspök körülhordozta az Oltáriszentséget a belvárosban, ahol négy oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén. A virágdíszekkel kirakott ideiglenes oltároknál rövid szertartásra került sor, evangélium-felolvasással, énekekkel és áldással.
2011.06.27. 06:58 |
Országszerte Úr napi körmenettel ünnepelte a katolikus egyház „Krisztus titokzatos testét”. A Pünkösd kettős ünnepe utáni második vasárnapra esik az Úr Napja. Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/junius/unnepi02.jpg)