Útfelújítások - 6 milliárdot költenek Fejér megyében a kisebb utakra

Jövő héten elkezdődik a felújítása a 6307-es jelű út soponyai és kálozi átkelési szakasának és a 63107-es jelű Sárszentágotai bekötőútnak is. A megyében több 4-5 számjegyű út is megújul közel 6 milliárd forintból. Ennek egyik része lesz a júniusban kezdődő Zámoly - Csákberény - Söréd útszakasz felújítása is. 
2018.03.27. 13:55 |
Útfelújítások - 6 milliárdot költenek Fejér megyében a kisebb utakra

A 6307-es számú út átszeli Soponyát és Kálozt is és naponta mintegy ezerötszáz autó halad el rajta. Ezen a két településen a korábbi szennyvízberuházás miatt kellett megbontani az aszfaltburkolatot, melynek állapota rendkívül leromlott. A két faluban összesen 69 csatornafedelet fognak szintbe hozni, az utat lemarják majd 8 cm vastag aszfaltot fognak ráteríteni, a padkát pedig helyreállítják.

A sárszentágotai bekötőút jelenleg a megye egyik legrosszabb állapotú útszakasza. A kivitelezők 90 napos határidővel állnak neki a munkának, így június közepére teljesen megújul az út.

Molnár István a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója kiemelte, nagyon fontos, hogy forgalombiztonsági szempontból ezek az útszakaszok megfeleljenek a mai kor követelményeinek, így új közúti kresztáblákat helyeznek ki, és tartós burkolati jelekkel az útburkolat festése is teljesen megújul. A felújítások legfőbb célja, hogy az útburkolat megfelelő állapotban legyen, amit több réteg aszfalt beépítésével érnek el.

Magyarország

  1. Ütemes menetrend

    Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.

    2024.12.14.
  2. Hétvégi vásárlás adományozással

    Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.

    2024.11.16.
  3. Nemzeti konzultáció a magyar érdekek mentén – részvételre kérik a lakosságot

    A válságok korában élünk, egymás után vagy egymással egyidőben jelennek meg súlyos konfliktusok a világban. Ilyen helyzetben fontos a gazdasági semlegesség, valamint az, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki és közösen döntsünk a céljainkról – hívták fel a figyelmet Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők közös székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. A honatyák a nemzeti konzultáción való részvételre kérték a lakosságot.

    2024.11.15.
  4. A Magyar Jelnyelv Napja

    A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvényt november 9-én fogadták el. E törvény megszületésének jelentőségét elismerve, e nap emlékére november 9. a magyar jelnyelv napja 2017 óta, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének kezdeményezése nyomán.

    2024.11.09.