Ütni kell a Vasa(s)t – szombat, 18.00: Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Vasas

 Jól kezdte a Cornexi-Alcoa-HSB Holding az NB1 középmezőnyös rájátszását, a fehérváriak nyolc góllal verték idegenben a Hódmezővásárhely együttesét. Szabó Edina csapata a play-off-ban bizonyítani szeretné, hogy a Cornexinek a felsőházban lenne a helye, tehát minden ellenfelének hadüzenetet küldött, miszerint magabiztos helytállással kívánja elérni az 5. helyet. Szombaton a Vasast fogadják Tápaiék, azt a Vasast, mely alakulat az idény elején egyszer már megtréfálta a fehérváriakat, a Fáy utcában döntetlennel zárult a két csapat csatája. Az MK-elődöntő mellett most a bajnokságban is móresre is taníthatja a Cornexi nagymúltú ellenfelét, szombaton 18 órakor a Köfém Csarnokban.

2006.04.21. 23:03 |