-
Alkotó Napok a Rác utcában
Csipkeverő és szabás-varrás foglakozásokkal folytatódik a Fehérvári Kézművesek nyári alkotótábor-sorozata. A résztvevők július 26-28. között megismerhetik a torchon csipke készítésének technikáját és a csipke felvarrást is, míg a kezdők a szabás-varrás alapjait tanulhatják meg.
2024.07.18. -
Szépkorúak kulturális seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.18. -
A száműzetés öröksége
Az Olvasóterem a Központi Könyvtár zárva tartása alatt is látogatható, és hétfőtől nem csak a könyvekért, folyóiratokért, hanem a Brazil Nagykövetség fotókiállításáért is érdemes felkeresni a Bartók Béla téren. A Száműzetés öröksége című tárlat olyan a II. világháború alatt Brazíliába menekült európaiakat mutat be, akik kiemelkedőt alkottak Brazíliában a művészetek vagy a tudomány területén.
2024.07.17. -
Csicsergő a Felsővárosban
A 0–3 éves korosztálynak szól a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Csicsergő foglalkozása, amely minden hónap harmadik szerdáján hívja a családokat zenés, játékos tornára a Felsővárosi Közösségi Házba. A foglalkozások ára 1200 forint, az alkalmakra előzetesen regisztrálni kell.
2024.07.17.
Vakáció a Bregyóban - elkezdődött a Napraforgó Városi Napközis Tábor
![Vakáció a Bregyóban - elkezdődött a Napraforgó Városi Napközis Tábor](/_upload/images/news/60008/Napraforgo_tabor-0127.jpg)
A harmadik turnus kivételével még vannak szabad helyek, melyekre szeretettel várják a jelentkezőket a Városgondnokság online felületén.
Hétfő reggel óta ismét gyermekzsivajtól hangos a Bregyó-közi Sportcentrum, ahol elkezdődött és egészen augusztus 19-ig tart Székesfehérvár Önkormányzatának nyári napközis tábora. Az elmúlt években nem volt létszámkorlát, több alkalommal 300 fölött volt a résztvevők száma, idén nyáron azonban a rendkívüli óvintézkedések miatt legfeljebb 200, székesfehérvári általános iskolában tanuló gyerek vehet részt a táborban. Az első hétre közel 170-en jelentkeztek.
A táborban rengeteg szabadidős tevékenység közül választhatnak a gyerekek. A sportos és kézműves foglalkozásokról pedagógusok gondoskodnak, akiket egy iskolai közösségi szolgálatot teljesítő fiatal is segít. A fehérvári civil szervezetek rendeznek többek között játékos egészségvédelmi programokat, közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési foglalkozásokat a kerékpáros ügyeségi pályán, de van ismeretterjesztő bemutató hobbiállatokkal, illetve péntekenként tűzoltó bemutató is egy speciális kutató-mentő csapattal. Délutánonként lehet menni a Koronás Parkba és jó időben a városi strandra.
Fontosak az óvintézkedések is, a gyerekek naponta többször mosnak kezet melyhez a tisztálkodószerek folyamatosan rendelkezésre állnak.
A Napraforgó Tábor július 13-17-e közötti, harmadik turnusa már teltházas, a többiben viszont még vannak szabad helyek. Jelentkezni kizárólag online lehet a Városgondnokság honlapján, mindig három munkanappal a turnus kezdete előtt – vagyis szerdán – délelőtt 10 óráig.