Városházi látogatás és filmvetítés a Múzeumok Éjszakáján

Fehérváron 21 helyszínen 63 programmal várták a közönséget az év leghosszabb napján. Szombat este a Városháza is megnyitotta kapuit a látogatók előtt és Múzeumok Éjszakáján mutatták be Burján Zsigmond Fehéredő múlt című filmjének 2. részét is, mely a város török kortól 1849-ig tartó történetét dolgozza fel „Uram, maradj velem!” címen.
2013.06.22. 23:11 |
Fehérváron 21 helyszínen 63 programmal várták a nagyközönséget az év leghosszabb napján. Szombat este a Városháza is megnyitotta kapuit a látogatók előtt és Múzeumok Éjszakáján mutatták be Burján Zsigmond Fehéredő múlt című filmjének 2. részét is, mely a város török kortól 1849-ig tartó történetét dolgozza fel „Uram, maradj velem!” címen.
KÉPGALÉRIA a Múzeumok Éjszakájáról
Az első látogatócsoportot Székesfehérvár polgármestere fogadta, aki elmondta, hogy augusztustól minden érdeklődő számára nyitva áll majd a Városháza. A folyosón kiállításokkal várják a látogatókat, a megújuló Nagytanácsteremben pedig irodalmi esteket, kulturális rendezvényeket tartanak. 
A látogatók elsőként Székesfehérvárt ábrázoló régi metszeteket tekintettek meg, amelyeket Kovács Péter művészettörténész gyűjtött össze több évtized alatt.
A Nagytanácstermet és a tavaly helyreállított történelmi falfeliratokat is megnézhették az érdeklődők a Múzeumok Éjszakája keretében.
A Nagytanácsterem az augusztusi ünnepségsorozatra megújul, új kárpitozást és függönyöket kap és átalakítják az emelvényt is, amely alkalmas lesz kulturális rendezvények lebonyolítására.

A csoport Aba-Novák városházi, az 1938-es emlékév székesfehérvári eseményei bemutató seccóját is megtekintette.
A Múzeumok Éjszakáján mutatták be Burján Zsigmond Fehéredő múlt című filmjének 2. részét is, mely a város török kortól 1849-ig tartó történetét dolgozza fel „Uram, maradj velem!” címen.
Még az idei évben elkészül a Fehéredő múlt harmadik része is, a trilógiát pedig fehérvári oktatási és kulturális intézményekben vetítik majd, hogy minél többen megismerhessék a város történelmének legfontosabb korszakait.
A Fehéredő múlt II. rész – „Uram, maradj velem! című alkotás ősbemutatója a Városháza Díszudvarán kezdődött, de az eső miatt végül a Hiemer-ház báltermében láthatták az érdeklődők Burján Zsigmond alkotását. A filmben többek között Siklósi Gyula régészprofesszor és Kovács Eleonóra, a Városi Levéltár főlevéltárosa segítségével elevenedik meg az egykori koronázóváros múltjának egy-egy szelete.