-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Városi Bélyeggyűjtő Kör - 16 gyűjtő 23 témában állított ki az idei kiállításon
A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör tagjainak gyűjteményeiből nyílt kiállítás a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Az idén 91 éve alakult kör tárlatán idén 16 bélyeggyűjtő, 23 témában, mintegy hatvan keretoldalon mutatja be a bélyeggyűjtés szépségeit. A kiállítás szeptember végéig minden nap 10 és 18 óra között várja a látogatókat.
2016.09.16. 06:59 |
A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör tagjainak gyűjteményeiből nyílt kiállítás a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Az idén 91 éve alakult kör tárlatán idén 16 bélyeggyűjtő, 23 témában, mintegy hatvan keretoldalon mutatja be a bélyeggyűjtés szépségeit. A kiállítás szeptember végéigminden nap 10 és 18 óra között várja a látogatókat.
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyen volt a bélyegkiállítás megnyitója!
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyen volt a bélyegkiállítás megnyitója!
A kiállítást Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok, illetve Szabó Mátyás a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör vezetője közösen nyitotta meg.
Értékes az összes perc, amit a bélyegekkel töltünk és fontos, hogy megőrizzük ezt nagyszerű hobbit - mondta a város civil tanácsnoka, amikor Fehérvár nevében köszöntötte a gyűjtőket. A Városi Bélyeggyűjtő Kör éves kiállítására Budapestről, Siófokról és Várpalotáról is érkeztek gyűjtők. Érdemes elmenni és megnézni a kiállítást, hiszen olyan teljes sorozatokat lehet látni, amiről a mai 30-as, 40-es korosztályból annak idején sokan csak álmodoztak, aikor elkezdték a bélyeggyűjtést.
A kiegyezés után, 1871. május 1-jén jelent meg az első igazi magyar bélyeg. Az első hazai bélyeggyűjtő kör 1884-ben alakult, Fehérváron pedig 1925 őszén szerveződtek egyesületbe a bélyeggyűjtők. A Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör már 91 éve ad otthont annak a gyűjtőszenvedélynek, amely túlélte a háborúkat és ma is aktív részese a város kulturális életének. A tavalyi 90 éves jubileumra egy kiadványt is megjelentettek az önkormányzat támogatásával az egyesület életéről és a székesfehérvári bélyeggyűjtés történetéről.