-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Városi Egészségnapot szerveznek április 6-án a Szent György Kórházzal együttműködve
Április 6-án rendezik meg a Városi Egészségnapot A Szabadművelődés Házában, illetve a Család-és Nővédelmi Központban. Az előbbi helyszínen kardiológiai, szemészeti, ortopédiai, bőrgyógyászati és érrendszeri szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők. A szakorvosi szűrővizsgálatokra elsősorban 25 és 60 év közöttiek jelentkezését várják, előjegyzés a +36-70/380-95-12-es számon kérhető munkanapokon 8 és 16 óra között.
2013.04.03. 11:57 |

![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/egeszseghiemer.jpg)
"Sokkal hatékonyabb, ha a betegek számát próbáljuk meg csökkenteni a mozgás és helyes táplálkozás népszerűsítésével, illetve a káros szenvedélyek felszámolásával." - tette hozzá. A Városi Egészségnap a betegségek korai kiszűrését és az egészségtudatos életmód népszerűsítését szolgálja. A rendezvény fővédnökei dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója. A védnökséget Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok vállalta.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/marcius/plakat_2.jpg)