-
Aréna túra
Augusztusban is minden szombaton 17.00 órakor indul a panoráma busz a székesfehérvári Piac-téri buszpályaudvarról. A kabrió buszos városnézés során az idegenvezető a város titkairól mesél, az Alba Arénába érkezve pedig a multicsarnok felfedezésére indulhatunk.
2024.07.29. -
Szépkorúak seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.29. -
Királyok a Belvárosban
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
2024.07.29. -
Idén is lesz Boglárka-túra
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Boglárka-napi lepketúrát a székesfehérvári Demkóhegy környékén. Augusztus 3-án, szombaton reggel 8 órakor lesz a találkozó a Borszéki utcai vasúti átkelőnél, a gólyafészek alatt.
2024.07.28.
Március 1-ig várja a diákújságírók pályázatait a Táska Rádió
![Március 1-ig várja a diákújságírók pályázatait a Táska Rádió](/_upload/images/news/52927/hallottad.jpg)
A pályázatokat zsűri értékeli, a legjobb publicisztikákat értékes médiakommunikációs eszközökkel jutalmazzák, valamint elismerést kap a legeredményesebb iskola is.
A Táska Rádió városi pályázatot hirdetett az Önkormányzat és a DUE Médiahálózat támogatásával felső tagozatos és középiskolás diákújságíróknak azzal a céllal, hogy a fiatalokat megmozgató események és érdekességek, témák nagyobb publicitást kapjanak.
Hallottad? Láttad? Ott voltál? Írd meg! – #Székesfehérvár, ez a felhívás szlogenje: bármilyen műfajú publicisztikával pályázhatnak a diákok, a téma pedig lehet városi esemény, rendezvény, verseny, itt élő fiatal, felnőtt, iskolai vagy más program, kérdéskör stb. Olyan már megjelent vagy meg nem jelent újságcikkeket várnak a szervezők, amelyek ebben a tanévben íródtak.
A cikkeket 1800-3000 karakter terjedelemben, csatolt fotóval, illetve fotókkal kell beküldeni az irdmeg@taskaradio.com e-mail címre március 1-jéig, a pályázó diák nevével, iskolájával és osztályával.
Szakmai zsűri dönt a beérkezett pályázatokról, a legjobban író diákok értékes nyereményeket, médiakommunikációs eszközöket kapnak, és a legeredményesebb iskolát is díjazzák. A beküldött cikkek megjelennek a Táska Rádió felületén, a helyezettek szövegeit pedig a város honlapján is el lehet majd olvasni.
A felhívással kapcsolatban érdemes figyelni a rádió Facebook-oldalát, ahol a zsűri tagjai is megosztják gondolataikat a témával kapcsolatban. A pályázat részletes kiírása a www.taskaradio.com/irdmeg oldalon olvasható.