-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Vasárnaptól válnak fizetőssé a főutak a 3.5 tonnánál nehezebb autóknak
Április 1-jétől a személy- gépkocsik kivételével minden 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműnek díjat kell fizetnie az eddig ingyenes autópálya-szakaszokon és az autóutakon. (Kivételt képeznek az egyes autópályák fővárosi bevezető szakaszai, illetve az M0 autóút.) Mindezeken túl a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömegnél nehezebb gépjárművek az országos közúthálózat 42 szakaszát is matrica ellenében használhatják a jövő hó elejétől. (Az említett 42 szakasz a legkülönbözőbb hosszúságú, 2-15 kilométeres szelvényeket foglal magában). A 12 tonna alatti (D2, D3 kategóriába tartozó) tehergépjárműveknek - az autóbuszok kivételével - 2008. január 1-jétől kell majd díjat fizetniük ezen a 42 útszakaszon is.
2007.03.27. 09:03 |
Április 1-jétől a személygépkocsik kivételével minden 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműnek díjat kell fizetnie az eddig ingyenes autópálya-szakaszokon és az autóutakon. (Kivételt képeznek az egyes autópályák fővárosi bevezető szakaszai, illetve az M0 autóút.) Mindezeken túl a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömegnél nehezebb gépjárművek az országos közúthálózat 42 szakaszát is matrica ellenében használhatják a jövő hó elejétől. (Az említett 42 szakasz a legkülönbözőbb hosszúságú, 2-15 kilométeres szelvényeket foglal magában). A 12 tonna alatti (D2, D3 kategóriába tartozó) tehergépjárműveknek - az autóbuszok kivételével - 2008. január 1-jétől kell majd díjat fizetniük ezen a 42 útszakaszon is.
A díjfizetés kiterjesztése a D4-es kategóriára éves szinten 1,2-1,4 milliárd forinttal növeli az autópályadíj-bevételt. Az új szakaszok díjasításával a gazdasági tárcának az a célja, hogy a tehergépkocsik által legkevésbé elkerülhető utakat vonják be a díjfizetési rendszerbe, az viszont mindenképpen káros lenne, ha ennek következtében a harmad-, negyedrangú utakra terelődne a forgalom - jegyezték meg a minisztérium illetékesei. Jogi lehetőség is van ennek kivédésére - a nehéz járművek kitiltása ezekről a területekről -, s ezzel várhatóan élni is fog a hatóság. Mindez előkészítése az elektronikus díjfizetési rendszer bevezetésének, aminek tervezett időpontja 2009. A mostani díjasítás kapcsán az egyes díjkategóriákban, a díjakban és azok megfizetésének ellenőrzésében, a pótdíjakban, valamint a matricák típusaiban nem történik változás.
A jogszabály lehetővé teszi, hogy idővel a gyorsforgalmi úthálózat azon elemein is szedhessenek útdíjat, ahol ma még erre nincs lehetősége az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek. A hatályos törvények szerint csak az autópályákon kell díjat fizetni, tehát például az autóutakon nem. Napjainkban 200 kilométer gyorsforgalmi úthálózaton nem kell díjat fizetni, vagyis elméletileg ekkora útvonalon lehetne díjat szedni, illetve az időközben megépülő gyorsforgalmi utakon, ami a tervek szerint 650 kilométer.